A korona mögött

Őrült este

2012. jan. 26. 21:55 - írta Endoscope

A meccs embere

Macsó Biblia, 42. törvény: "Utólag mindig akad egy seggfej, aki azt mondja: Én megmondtam előre!" Mivel a Macsó Biblia sosem téved, ezért nyugodtan kijelenthetem (boldogan magamra véve az ügyeletes seggfej szerepét): MEGMONDTAM ELŐRE! Az a nagy büdös helyzet bogyókáim, hogy ülök itten méteres vigyorral a képemen, de még mindig nem akarom elhinni a tegnap estét. A szívemre teszem a kezem és őszintén megvallom nektek: egy árva szó vagy gondolatfoszlány nem jut eszembe, amiből összefoglalót írhatnék. Érzések vannak, endorfin van, adrenalin van és persze egy jóféle aláfestő zene a fülemben. Az egyetlen szerencsém, hogy tegnap szinte munkából estem be Mr. & Mrs. kompany mellé, a meccsnézésre kijelölt "hangulatkarbantartó kombinátba" és a zsebemben ott volt, az alapjáraton a főnökömre élesített diktafonom. Sajnos a nagy háttérzaj miatt nem mindent érteni, de azért megosztom veletek. És hogy is szokták mondani? "Vigyázat! Szókimondó szövegek. Csak 18 éven felülieknek!" De tényleg. Mondom. Nem vicc. Na, jó! Én szóltam!

Endo: Szevasz Töki! Itt jó lesz? Innen fasza rálátás van a cuccra. Még a neved is kint van látod?

Kompany: Ja, tuti. Kár, hogy a többiek nem értek rá. Tényleg nem tudom, hogy tudsz még mindig lelkesedni ezekért a meccsekért.

E: Na várjál már, itt vannak a kezdők! Hahaha Pinto! Helyes, egy gólunk már van.

K: De ez full ugyanaz a kezdő, mint múlt héten, nem?

E: Ja, úgy nézem.

K: És mi? Hogy állunk fel? Na! Özil és Kaká! Zsír! És CR meg Higu. Miért nem inkább Benzema? Na mindegy. Támadunk bzdmg!

E: Így is kell a fszmt bele már. Jó lesz ez. Azt mondtam magamban, ha José bevállalja a támadófocit, akkor a Jóisten is mellénk áll és az első 5 perben kiszórnak egy barcást. Na? Védelem? Koncentráló balon? Aham, látom.

K: Ramos-Pepe középen. Szerencsétlen Pepito... ízekre szedik. De hallod ezt se hittem volna, hogy egy Messi-Pepe kézfogást fognak majd ötször visszalassítani.

E: Figyeld, figyeld, Higany! Ott van! Na menj már a gcbe bzdmg. Hát ilyen nincs! Hát ez mi? Nem hiszem el.

K: Bzdmg oda lőhette volna, ahova akarja. Nem igaz, hogy megint ezt csináljuk. Látod, mondtam, Benyának kellett volna kezdenie!

E: Na már csak ez a 3 majom kellett ide elénk. Nem is magyarok, azt elénk ülnek. Persze, feszíccsé' a legújabb Barca mezedben. 2 perce még kussban voltál. Üjjé' csak le szépen tufa, legalább nem takarod ki a képet. Jól van. Neked is 'Olá' persze, szevasz.

K: Ott megy befele... HIGAAANY BZDMG! Hát menj már a fszmba, ó édes Istenem! Ezt komolyan nem hiszem el. 2 perc és már a második ziccer... és megint kimarad. Ilyen nincs. Látod, mondtam, Benyának kellett volna kezdenie! Írd le, hogy én megmondtam már a meccs előtt!

E: Most mi a fszt lassítanak vissza? Krvára nem volt les.

E: Na, tedd már le neki! Azaz Nemo! CÉ! Bzdmg! Majdnem.

K: Nem szarozunk; nekik megyünk rendesen.

E: De hallod pályán nincsenek a gyökerek. Kaká krva nagyot játszik eddig. Ééés jó! 3 a 3-ban! Kaká... Kaká... könyörgöm... azaz! Úgy is jó! CÉÉÉÉ! Bzdmg.

K: Megint úgy akarta, mint a múltkor. Bőrös Pinto! Csak elpattogott. De nem hiszem el, hogy megint nem lőjjük be a helyzeteket. Hehe, Pep se nagyon hiszi el, amit lát!

K: Na most van baj! Uhh bzdmg ezt megúsztuk, de láttad? Pepe először ment fel, ottmaradt és egyből jött Messi... Lass sárga. Bzdmg ez nem jó jel, már most... Ramos ne ugass! Kussojjá' be azonnali jelleggel?! Nem kell ez! Na, ott a sárga, persze. Hülye gyökér. Ez krvára nem kellett fszm.

E: Ó, bzdmg. Annyira imádom Kakát. Miért nem tud mindig így játszani? Óriásit nyom.

K: Na meg Zözike! Mit szopatja már a szerencsétlen Abidalt. Megint hogy tartja meg! És mekkora labda Cének! Na! Verjél már meg 1az1ben valakit végre. Úúhúhúúúúgy! Fekszik az Alves! Végre már! EZ KELL! EZT KÖLL CSINYÁNI E! Most a szögi! És Pepe! Ez nem volt kéz. Leszorította. Csak ha levágta volna a kezét, akkor nem ért volna hozzá.

E: Én levágnám neki. Retek Buszkecc.

K: Özil kbsztt király ma! Hahaha Szeszk... ééééés bzdmg, bzdmg, bzdmg! Mekkora lövés volt már gciiiii! És a kbsztt kapufa. Ilyen tényleg nincs. Most mondd meg, mi az Isten kell már, hogy bemenjen az a szjbkrt labda.

E: Ó, fszm. Év gólja lett volna. Puskás-díjas simán. És hogy mutatta a gyökér Pinto, hogy "Enyém, hagyjátok, semmi!" Muhahaha! De bzdmg tényleg nem tudom, mit kéne még tennünk, de eddig krvajól nyomják a fiúk. Ez kell! Erről beszéltem! És nem érdekel, ha csak 2x30 percig bírjuk, de akkor is... tegyük oda magunkat. Nézd meg! 5-1 a kapuralövés nekünk.

E: Na, Innyeszta le. Hát ezt nehéz lenne szándékosnak fújni. Max. rosszul léphetett. Hát azt vakarhatod is Pep. Nem ezt írta mára a moziműsor, mi?

E: Eltelt az első félóra, kezdünk is fáradni. Már nem érnek oda mindenhova. Mondjuk nem is csoda. Amit Higany is rohangál elöl full sprintben, aztán ha meg labdát kap, akkor a tök kipihent Pikét kéne lefutnia. Na szöglet! PUYOLRA FIGYELJETEK BSZOD!

K: Ramos krvára integet. Akkor tuti nem volt les! És nézd meg! Tényleg!

E: Coentrao ki a krva anyámat fogott ott a semmibe? Ez se százas, hallod.

K: Ahahaha Pepito! Milyet homorított. Vicc már komolyan, most ez miért kell? Persze a duma az megint ott van.

K: Xabi ritka szar ma. Olyan lassú, hogy beköpi a légy.

K: Na Zözi! Ejj, hosszú! De eladja, ott van! HIGAAAAAAAAANY! Bzdmg, bzdmg, bzdmg! Hogy tépjelek kettőbe a rühes anyddl együtt! Miért nem adod le? Ki jött ott? Xabi? Akkor neki! Az agyam szétrobban gci ettől komolyan.

E: Vagy legalább Cének a hosszúra át. De látod, ezt pofáztam! Eltelt 35 perc és ha hárommal mennénk, egy krva szót nem szólhatnának. Ehelyett majd megint a szünet előtt mákolnak be egy gólt, de akkor felállok a gcbe és húzok haza.

K: Ne, ne, ne! Zárjatok rá! Nem, nem, nem, a büdös krva Istenit már neki. Megint a szünet előtt, ezt nem hiszem el.

E: De ez mi? Iker mi az anyámért nem vetődik? Feladta bzdmeg! FELADTA! El se dobta magát?

K: Nem ért volna már oda.

E: Fszmt nem. Ő mindenhova odaér, de feladta. Ez gáz bzdmg. Mi az Isten haragja van már vele? Persze örüjjé' itt előttem gyökér. Nézd meg, 1/1 és itt verik magukat. Tipikus fszmák Barca gól. Vicc. Iker meg reklamál. Ez már a vég!

K: Jajj, Zselé! Szegény mindjárt szétesik az idegtől.

E: A gcik meg hogy röhögnek rajta, nézd meg. Csórikám, most sajnálom. Ezt azért becsülöm benne, hogy mindig nyerni akar. Csak ne szrna a többiek fejére.

E: Na, Pepe! Nem kell ez! Miért kell? Már ez is kukucskál? Mi a fszm van vele is? Legalább akkor már szórjad rá a törpére a lapot, ha lefújtad fszm. Úgy! Helyes!

E: Ijj bszod. Melyik volt? Ugye nem Lass?

K: De de. Jön is a szokásos piros. Kész, vége, lefőtt.

E: Figyeld már! Iker rendet rak! Mi van veled aranyom? Hallod, nézd már! Mit csinál? És ő kap lapot? A kezed töröm le te retek! Hogy mersz lapot mutatni a Világ Legjobb Játékosának, mi? A lábujjkörmét se csókolhatnád meg, te tirannoid pinagömb!

K: Ne szidjad! Nem állította ki Lasst!

E: Mi??? Azt hogy? Nézd már, pedig ez tükörsima lap. Huhh, ezt megúsztuk.

K: Neeeeeeem, nem, nem és nem bzdmg! Ilyen a világon nincs! Hát mekkora kbsztt gólt lőtt ez a paraszt. Ó édes fszm. Persze a mienk az nem megy be. Nem hiszem el. Komolyan. Menjünk a gcbe haza. Én ezt már nem bírom.

E: Ennyit a "megúsztuk"-ról. És szegény San Iker. Érted védenivalója nem volt egész meccsen, erre 2-0. Nem tudok már erre mit mondani. Ez a majom is meg csak táncol nézd meg. Úgy persze, utánozzad. Gyökér. Legyél büszke a fszmákotokra. 3 lövés 2 gól. Ez megy. Semmi más. Mi meg érted 5/0. De nem érdekel, egy rossz szavam nincs a fiúkra. Ez kell! Ha nem most, akkor legközelebb. Újra és újra és újra. Addig, amíg egyszer be nem jön az 5/3 vagy jó napon 5/5. Akkor aztán táncolhatnak, amikor csak akarnak. De emlékszel? Cicinho lőtt ilyet anno a Zaragozának.

K: Ja, csak messzebbről és nagyobbat. Na merre van a slozi?

E: Hallod második félidő tudod mi lesz?

K: Hja. Toszogatják a bogyót félóráig, közben rúgnak kettőt, nálunk meg majd megint elszakad a cérna. Nem is csoda. Én már most nagyon felrúgnék valamit.

E: Harmadik gólig maradunk, aztán húzunk haza a gcbe. Szép volt jó volt, de nem megy. De legalább a fiúk is elolvasták a beharangozómat. Ez kedves tőlük. Csak akkor, hogy a fszmba írom meg az összefoglalót, ha hazamegyünk? Na mindegy.

K: Jól van, de nézd meg! Ki áll ott és egyesével gratulál minden Madrid játékosnak? Puyol!

E: Hát igen. Mujo kibsztt nagy Isten. De hát ma mi is azok vagyunk, azt mégse.

Mrs. Kompany: Itt a Nachos. Te is ennyire a szívedre szoktad venni a meccseket, mint kompany?

E: Már nem. Túl fiatal és túl jóképű vagyok egy szívrohamhoz. De leginkább kezdek hozzászokni ezekhez. Ha lehet egyáltalán. Na Lass le, Granero be. Érett már!

K: Jó csere. Na most kéne egy gól. Ramos gyerünk! Vagy Pepito! Az mekkora lenne! Gyere Pepszi, gyere! Ott van gcc, RAMOOOS! Na, 2-1! Mi? Mivan? Mi az, hogy nem adod meg? Menj már a pcsba! Mi az, hogy kifelé? Letépem a tricepszed, te agyatlan gennybögre! Hát ilyen már tényleg nincs!

E: Ezt a kbsztt retek varjút! Megkaptad a borítékot, mi te gci? Hogy szilárdulna meg a nyál a pofádban! És mire fújt egyáltalán? Les?

K: Neeeem.... ezt a gyökér Alvest! Mekkora kbsztt egy színész. És megeszi, nézd meg megeszi! Mindegy, itt ma nem lövünk gólt, ha a fejünk tetejére állunk, akkor se.

E: Na kezdődik a tili-toli. Persze élvezkedjetek rá, úgy van. Egy krva métert nem mentetek előre, de felírhattok 18 jó passzt a rovatba. Istenem, de unalmas ez.

E: Kaká hova tűnt? Ez a baj vele látod? Egy félidőt bír szegény. Jön is le. Meg Higany is.

K: Na Benya! Ő kell! Már az elején ő kellett volna, látod? Ezt az egyet bszta el José... hogy nem Benzin kezdett. Amúgy Mourinho mindent megtett ma. Jók a cserék, jó a csapat. Csak az a krva mák nincs meg.

K: Na! Naaa! CÉ! Ez az bzdmg! Mekkora labdát osztott le neki Özil? Úristen mekkorát játszik ma! Menofdömeccs simán.

E: És végre nem a gyökér Pintoba lőtte. Hát ez kell fszm. De finom a csel! Szevasz! Szedd ki, kcsg! 2-1! Na! Gyerünk bzdmg! Haljunk meg szépen, ahogy kell! Most már nem megyünk haza. Ha így hajtanak a fiúk, akkor megérdemlik, hogy végignézzük!

E: És letámadunk! Kiváncsi vagyok meddig bírjuk. Na, na, Benzin!

K: BENYAAAAAAAAAAAAAAAAAAA! BEBSZTAAAAAAA! Wáháháhááááá!

E: Mekkora gól bszd! Ó, te jó ég! Szegény Mujo! Letérdelt neki! Így megszptni szegényt! Ó, Benzema. Mekkora istenkirály vagy! Imádom ezt a palit E!

K: Nincs mese, kell egy Benya-mez!

E: Hallod, krva jók vagyunk. Nem hiszem el. Barca sehol nincs. És nézd meg tele a gatya. Ők se hiszik.

K: Úúúúgy persze, ez az! Csináld csak, gyökér. Ez annyira gáz. Mikor elfogynak az ötletek, akkor jön a végső megoldás: dobálják magukat. Fogadok 2 perc múlva már sprintel a gyík. (...) És ott van! Megint! Ugyanaz megint! Tevefszt a sggdbe agyatlan Buszkecc. És Ramos mekkora! Megköszöni a sporinak! Így is kell Sergio, ez az!

E: Te meg ne mutogassál itt előttem. Milyen könyök, gyógyegér? Állítsál a fókuszon, ha nem látsz jól a hemüddel. Hallod kompany? 10 emberrel nyomunk!! A Nou Campban! Ezek meg nem értik.

K: Vége. Hát ez nagyon ott volt. Nagyon ráéreztél te erre.

E: Én? Csak a vágyaimat fogalmaztam meg. A fiúk meg teljesítették. Haha, most látom van pár nem fogadott hívásom meg SMS. Tuti Matyi haverom... tudod a Barcás. Na fel is hívom várjál. "Na mivan ombre? Hol a Tot el camp, mi? Persze lecsúszott, tudom én. Második félidőben nem nagyon látok tőled sms-t. Ahahaha. Azt elhiszem, hogy meleg volt. Mint a csapatod, te gyík. És a Mujó? Szegény Mujó, 2 gólban is ott volt, de amit Benzema művelt vele, azt még párszor fogod látni. Persze, FIFA-ban lenyomjuk. Tot el camp, az. A nagyanyád valaga. Közötök nem volt hozzá, te hülye. Én is, na csá!"

E: Kompany, akkor bedobod magad hátra? Hazadoblak titeket! Ezt hallgasd meg, te gitárhős. A kedvenc Guitar Hero nótáim egy CD-n. Ez kell most ide, ezután a meccs után. Ez lesz a holnapi poszt alatt!

 

 

Szóval az van testvéreim, hogy végre valahára megérkeztünk. Ezt akartuk látni és az Élet megjutalmazza fáradozásaink, kitartásunk és mindenekelőtt a tökös, támadószellemű hozzáállásunkat. Mert bár még mindig a Barca ül a trónon, de ide a nyakamhoz a rozsdás bökőt, hogy már nem sokáig. És azt is lemerem fogadni, hogy nagyobb az egység most az öltözőben, mint bármikor korábban. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én a tegnapi meccsre gondoltam, mikor azt mondtam: madridizmus. Soha fel nem adni, támadni és ha veszítünk is, azt emelt fővel tegyük.

A mérkőzésen történtekre nem kívánok külön szót fecsérelni, de egyet mindenképp leszögezek: határozottak voltunk, kemények, faltoltunk ha kellett, de egy másodpercre se léptük át a határt. Arról nem is beszélve, hogy a rajtunk számon kért szabálytalanságok minimum felét Angliában vagy Olaszországban le se fújják. Ezen túlmenően sem a Barcával, sem a bíróval nem szeretnék foglalkozni, mert nem róluk szólt a meccs, hanem rólunk. Az egész! Az elejétől a végéig. Tegnap az egész világnak megmutattuk, hogy vagyunk olyan jók, mint a katalánok és végső soron ez az, ami igazán számít.

Szubjektív értékelésem az alábbi:

Iker - Védenivalója nem volt, Dani Alves gurítását meg nem védhette. 6

Arbeloa - Tökéletes Arbeloa volt. Klasszikus performansz és még Iniestát is kivette a játékból. 7

Ramos - Az első felesleges sárga miatt levonok 1 pontot. Amúgy szinte hiba nélkül, higgadtan. 7

Pepe - Nem lettem volna a helyében tegnap (se). Sajnos a katalánok ellen alkalmazott szoros emberfogása során, elkaphatta valamelyik törpétől a Színész-kórt. Gyenge utánzata csak a barcelonai mestereknek. Ezt - és pár eladott labdát - leszámítva faszán lehozta a meccset. 7

Coentrao - Játszott? Ja persze, hiszen párszor beragadt a lesreállításoknál. Neki se volt könnyű dolga, de sajnos lefelé lógott ki a hátsó négyesből. 6

Lass - Ment, mint a gép. Ész nélkül. A meccs is múlhatott volna rajta. Megúszta, megúsztuk. 5

Xabi Alonso - Cesc tűpárnája (és látszólag nagyapja) volt tegnap. Nomeg lassú és körülményes. Még a macskám is körbefutotta volna, pedig aztán...  4

Kaká - Az első 40 perc hibátlan. Ezt követően csak a cserénél láttam. 7

Özil - Zidane! A legjobb meccse volt Real mezben. Orgazmusközeli játék. Kell egy mez! 9

CR - Alázat, küzdenitudás, harcosság, csapatmunka és GÓL(ok). Megkövetem magam és leborulok előtte. Még sok ilyet! 8

Higuain - Tavaszi bérletet váltott a kispadra. Szeretem-imádom, de ritka pocsék volt tegnap. 4

Granero - Nem tudott sokat hozzátenni a meccshez. Amit kellett megcsinálta. Iparos. 6

Callejón - Ha úgy vesszük, ő adta a 2. gólpasszt. Nem tudott kibontakozni, de harcolt, hajtott és megmutatta miért is szeretjük. 7

Benzema - Ha ő kezd, nyerünk. A góljánál a Fenomén jutott eszembe. 8

Kategóriák

Összefoglaló

Címkék

 

barcelona , benzema , Copa del Rey , cristiano ronaldo , José Mourinho , özil , real madrid

Eddig 132 komment érkezett ()

  • 1.  jampihippi (Válasz erre)
    2012. 01. 26. 21:49

    Érdekes, hogy a kiesés dacára bennem is pozitív érzések kerekednek felül, nagyon remélem, hogy ez a meccs utat mutat, és megtöri ezt a görcsös hozzáállást a klasszikusokhoz. Öröm volt nézni. (Buszkecc és Alves meg elmehet a &@#$ß, némileg Fabregas is - Barcába való hazatérése óta eszméletlenül irritál)

  • 2.  MrPaul (Válasz erre)
    2012. 01. 26. 21:50

    Ez kva jó :D:D A lábujjkörmét se csókolhatnád meg, te tirannoid pinagömb!-ezen olyat röhögtem :D amúgy kb én is így voltam ezzel a meccsel,én is ilyen indulatos voltam.Busquetshez legszívesebben Barcelonába kiutaztam volna és addig rugdostam volna azt a köcsög fejét amig le nem esik...Egyébként nagyon nagy meccs volt,Özil nagyon odavert,én 10-est adtam volna neki.A piros nevetséges meg az egész bíráskodás,de most nálunk van szerintem a lélektani előny.Király meccs volt,hétvégén remélhetőleg Zaragoza teljes alázása :D

  • 3.  V.I.C. (Válasz erre)
    2012. 01. 26. 21:50

    Ezt öröm volt végigolvasni, néhány szituációban kb. pont ezek pörögtek le a fejemben :D Ennek a csapatnak van tartása! Végre olyan FOCIT láttam a Barca ellen amilyet látni akartam! :) Köszönet érte a CSAPATNAK! Meg az újabb remek posztért természetesen ;)

  • 4.  MrPaul (Válasz erre)
    2012. 01. 26. 21:59

    Anyukámnak van egy munkatársa és pont más csapatokat szeretünk:D És ő Barcás,én Realos.Első félidő végén ír egy sms-t ,hogy inkább feküdjek le,csak rosszabb lesz.Hát,nem akartam hajnali egykor visszírni, hogy a Barcája SZÉT LETT FOCIZVA!közelében nemvolt ez a Barca a Realnak,csak f*szmakkerek.Tavasszal majd bőghetnek :)

  • 5.  gemharcos (Válasz erre)
    2012. 01. 26. 22:04

    nagyon jó poszt,már vártam hogy érkezzen :D
    le a kalappal előttünk,hogy megmutattuk hogy letudjuk focizni a mákos geciket,és az egész világ hallgat ezután a meccs után,mert érződik már a levegőben a királyiak szaga,és várom a Bajnoki Clasicot is,mert ha még egyszer így lépünk fel,nincs az az isten aki megvédi a barcelonai dráma klubot,és szerintem most mindenki így érez,olyan örömteli ez a győzelem,hogy én már a Bajnokságot megnyertnek nézem,a CSZK a bl-ben 8-at kap,és nagy évet zárunk,ennyit erről.Már a Bilbao meccs is nagyon élvezhető volt,már csak tartsuk ezt a formát!!!HALA MADRID!

  • 6.  kompany (Válasz erre)
    2012. 01. 26. 22:04

    De kis szende, csúnyán egyáltalán nem beszélő barátnőm van... jó tudni. :)

    Nekünk meg jó mocskos szánk van. :D

    We <3 Benya és Zözi!

  • 7.  MLM_poharam (Válasz erre)
    2012. 01. 26. 22:07

    Király volt végigolvasni, kb én is így néztem a meccset, de sztem mindenki. :D

    Ezt vártam a fiúktól h nagy szívvel harcoljanak a végsőkig h ne adják fel és h haljanak meg a mezért a pályán. Csak gratulálni tudok nekik ezért!

    "Tehát vagy túléljük ezt a harcot egy CSAPATként, vagy oda veszünk egyénenként." /Al Pacino egyik nagy jelenete ugye, ezt írtam vhova meccs előtt még../
    Annak ellenére h nem jutottunk tovább, szerintem ezt a harcot túléltük egy CSAPATként. :-)

  • 8.  kasska98 (Válasz erre)
    2012. 01. 26. 22:10

    Nagyon jó poszt, és bár kiestünk, mégis olyan széles mosollyal mentem el aludni, mintha egyszerre nyertük volna meg a bl-t és a bajnokságot. :)

  • 9.  slashing (Válasz erre)
    2012. 01. 26. 22:11

    csak nehogy pofon legyen a hétvégén egy ilyen hajtós meccs után, remélhetőleg csak erősítette ez a "vereség" a csapatot és hétvégén gáláznak egyet. Jó meccs volt, hihetetlen érzelmi hullámok, félidőben letargia a végén meg xanax kellett volna hogy lenyugodjak. Kettő óra is elmúlt mire el tudtam aludni. Olyan is voltam egész nap....

    Kár hogy a tavaszi visszavágó szintén a Camp Nou-ban lesz... Mindegy a majd Münchenben lemossuk őket idegen pálya nem lejt(annyira:DD)...

  • 10.  sittingbull90 (Válasz erre)
    2012. 01. 26. 22:16

    Először is gratulálnék :D másodszor pedig... öööö :D nem akarok trollkodni, de :D @MrPaul: azt kicsit meredeknek érzem egy döntetlenre hozott meccs után (ahol a Barca már 4-1re ment a félidőben), hogy "szét lett focizva, meg tavasszal bőghetnek"... értem én hogy boldogok vagytok, de meggyőződésem, hogy a Barca nem tette oda magát az előny tudatában. A tavaszi bajnoki az más kávéház lesz. Nem hiszem, hogy bőgés lesz meg stb. Max egy jó meccs :D Félreértés ne essék, nem vitatom én el a Real érdemeit, de azért maradjunk már realisták :) jól játszott a Real a kupadöntőn is, meg a Szuperkupa meccsen(meccseken) is, aztán ismerjük mi lett a vége. Alves és Busquets dologba meg nem mennék bele inkább. A bíró sajnos következetlen volt. Ramost feleslegesen állította ki akkor. Ezt hagyjuk. Jók voltatok, de a 2! meccs alapján azért nem érdemelt továbbjutást a Real. Na, és akkor most ne essen nekem senki légyszi. :D
    Ja, és a poszt igencsak rendhagyóra sikerült :))

  • 11.  Ozil10 (Válasz erre)
    2012. 01. 26. 22:17

    hat igen, eleg jo meccs volt. legkozelebb az ilyet siman be kell huzni, de rohadtul elveztem. a poszt is jo lett. draga ozilnek nagy pacsi. remelem tovabbra is igy sziporkazik (baszki ez milyen egy szo mar :D ).
    amugy csak nekem vannak akkora gyoker osztalytarsaim akik azt mondjak, hogy a barca jobb volt???

  • 12.  MLM_poharam (Válasz erre)
    2012. 01. 26. 22:18

    @slashing: megmondom őszintén nem lennék most a zaragoza helyében. szerintem amekkora zakót fognak kapni a Bernabeu-ban szombaton azt nem heverik ki egyhamar.

  • 13.  dangaben (Válasz erre)
    2012. 01. 26. 22:19

    Ezen felsírtam. De jó tudni, hogy nem csak mi nézünk így meccset a haverokkal :) Döbbenetesen ismerős párbeszéd... Riszpekt

  • 14.  slashing (Válasz erre)
    2012. 01. 26. 22:25

    @MLM_poharam: úgy legyen

  • 15.  sittingbull90 (Válasz erre)
    2012. 01. 26. 22:25

    ja, és még annyit, hogy azért gondolom, hogy más lesz a tavaszi bajnoki, mert ha a Realnak marad az előnye, akkor Mou qvára nem fogja támadóra venni a figurát. Ismerjük, inkább megy egy tuti döntetlenre, vagy megint megpróbálkozik a letámadással az első 10 percben, hátha beakad 1-2 gól, aztán visszaáll kontrázni, vagy ilyesmi.

  • 16.  ladlac (Válasz erre)
    2012. 01. 26. 22:25

    Csapatszimpátiától függetlenül itt mindenki magára ismer. :D Nagyon jó lett.

  • 17.  hbk20 (Válasz erre)
    2012. 01. 26. 22:26

    nagyon jó a poszt,mint mindig,a játékosok pontozását már más blogokon láttam korábban,és nekem tetszik a dolog,remélem ezentúl egyre többször lesz ilyen:)

    amúgy,ha az őszi bajnoki után azt mondtuk,hogy CR7 cseszte el a meccset,akkor ezt most mondhatjuk a (bíróra,szerencsére)Higanyra...két kihagyott és egy elönzőzött ziccer...BZDMG!!!!!

  • 18.  tib1978 (Válasz erre)
    2012. 01. 26. 22:27

    Szerintem ezek a párbeszédek nagyon sok kocsmában és haveri társaságban elhangzottak abban a pillanatban! Nagyon jó! Emelet fővel nézhetünk a jövőbe, erre van mit alapozni. Az értékelések is ülnek, én Coentraot azért jobbnak láttam ennél. MADRIDIZMUS

  • 19.  tobias88888 (Válasz erre)
    2012. 01. 26. 22:35

    Jól sikerült, csak Ramos lerántotta Alvest, az meg nem szabályos :P

  • 20.  a_fater (Válasz erre)
    2012. 01. 26. 22:44

    OBEY YOUR MASTER!

    Amúgy milyen rendes, hogy az Úr nevét káromkodás közben is nagybetűvel írtad :-)

  • 21.  deltaTheEnd (Válasz erre)
    2012. 01. 26. 23:14

    jó volt a madrid, de azért trónfosztást előrevetíteni egy x után ami a kiesést jelenti egy sorozatból, azért kicsit bátor.

  • 22.  4u2 (Válasz erre)
    2012. 01. 26. 23:29

    jó kis poszt lett, grat!
    nagyon nagy királyság lenne ha Özilből és Kakából egész évben ilyen csili-vili várat építenénk :)
    barcás blogon is megeresztettek egy-két szokatlanul nagy dicséretet, külön öröm

    nekem elég lenne ha csak a BL-ben simáznánk törpiéket de nem zavarna egy bajnoki 2-es sem :D

    hala madrid!

  • 23.  a_fater (Válasz erre)
    2012. 01. 26. 23:33

    akkor is, végre két csapat van a pályán egy Clásicón

  • 24.  lesliepapa (Válasz erre)
    2012. 01. 26. 23:43

    Nagyon élveztem a párbeszédeteket! Köszönöm a betekintést! :))))
    Lenne 1 + kérésem is: definiáld légyszíves a tirannoid pinagömböt!

  • 25.  el_padrino (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 0:00

    @lesliepapa: szerintem kb annyit jelenthet, hogy ordas nagy fsz :D

  • 26.  Butch (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 0:02

    jó írás egy jó mérkőzésről. erre a meccsre lehet építeni a jövőben. ha így folytatjuk meg lesz a bajnoki és a bl is! :)
    a párbeszédes részen meg szakadtam xD

  • 27.  mfc777 (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 0:22

    Én ezen a párbeszéden üvöltöttem néhányszor a nevetéstől!! :)

    Szerintem (is) ez volt az end of an era. De majd tavasszal kiderül.

  • 28.  krysal (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 0:39

    Ezt inkább kivettem, legalább mi legyünk méltók, ha már nem mindenki az. Emelt fővel a vereséget - de a (döntetlent, muhaha) is.

  • 29.  belagio (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 0:44

    Óriási poszt!!! :D Szerintem a legtöbbünkben is hasonló "gondolatok" fogalmazódtak meg a meccs nézése közben, mint bennetek. Végre teher nélkül azt játszotta a csapat, amit eddig is elvárt volna a madridi szurkolósereg és végre öröm volt nézni ahogy játszunk. Tegnap ismét nem volt szerencsénk és ezáltal nem is jutottunk tovább, ennek ellenére boldog és elégedett voltam a meccs után, mert a fiúk minden tőlük telhetőt megtettek. Remélem tavasszal folyt. köv a Nou Campban és a BL-ben. HALA MADRID!!! :)

  • 30.  McMadrid (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 1:33

    A kis Ozil milyen mecset produkalt amire szerintem senki sem szamitot!nem volt rossz az utolso 3-4 mecs ota de tegnap klasszis volt....Benzin meg ugy elkuldte a Hajasbabat tejert hogy orom volt nezni a remuletet rajtuk!Birozni lehet de semmi ertelme ezt hagyjuk meg a barcelona szurkoloknak!:)

  • 31.  McMadrid (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 1:35

    gyerekek ha elvileg gondok vannak a csapatnal es igy jatszunk akkor kesobb mi lesz ha esetleg rendezodnek a dolgok?:)

  • 32.  shinigami (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 2:13

    @deltaTheEnd:
    szo sem volt 'tronfosztasrol' egyszeruen arrol volt szo h mennyire jok voltunk (ezen gondolom nem lesz vita) es a multheti meccsel ellentetben volt most van okunk remenykedni... azt meg gondolom szabad.

  • 33.  Gegeur (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 5:06

    Endo, ezúttal csak a lefújás után olvastam a beharangozót, ami akkora telitalálat volt, hogy utólag sem írhattad volna le pontosabban, mi lesz a meccsen. Valami nagyon jó szert szedsz, sose hagyd abba! :)
    Lass esetéről csak annyit, talán azért nem állította ki az az idióta, mert érezte, néhány perccel előtte gyakorlatilag a semmiért adott neki lapot - persze egy játékvezető ilyesmit nem mérlegelhet.
    Úgy néz ki, végre a srácok is elhiszik (Mesuttal az élen!), hogy semmivel sem rosszabbak a barcásoknál, valószínűleg sokakkal együtt érzem, hogy a kiesés ellenére is leomlott ez a kurva fal, a katalán kurvanagy fal.

  • 34.  zoleelej (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 7:17

    azért Kaká ezzel a játékával le tett egy téglát és elkezdte építeni a várát szerintem...de remélem nem marad abba az építkezés:D

  • 35.  kastraki (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 7:27

    Gratula! Nagyon jók voltatok!

  • 36.  kompany (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 7:48

    Egyébként a 3 külföldi csóka közül 2 volt Barca-drukker, egy pedig madridista, aki szakasztott úgy nézett ki, mint Füge Franky. :)
    hu.wikipedia.org/wiki/Michael_Clarke_Duncan

  • 37.  erdei_gyula18 (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 8:30

    Kb. nálunk is így zajlik le egy ilyen tipusú meccs:-P
    De legalább most játszottunk és emelt fővel estünk ki, nem a Barcasok előtt térden...
    Hátha ebből erőt tudunk meríteni s a bajnoki címet be tudjuk húzni :D

  • 38.  LNuit (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 8:38

    ha nektek ez támadófoci volt akkor megeszem a kalapom. felvágtátok a lasztit előre cé vagy valamelyik levette aztán irány a kapu. nekem egész végig az volt az érzésem, hogy a madrid semmit nem tud tenni, leszámitva a meccs végét utolsó 15-20 perc. ha az ment volna végig akkor azt mondom támadótt a madrid.

  • 39.  kompany (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 8:46

    @LNuit: Hmm, kezdjem én a hangos, földön gurulós röhögést, vagy várjam meg vele a többieket?

  • 40.  sosinho88 (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 8:48

    Nem vagy egy iq bajnok ezzel a szöveggel ! Higuaint szidni a legkönyebb...most kihagyott 3 ziccert és ? Elég sokat tett már le az asztalra: "HIGAAAAAAAAANY! Bzdmg, bzdmg, bzdmg! Hogy tépjelek kettőbe a rühes anyddl együtt! Miért nem adod le?"
    Gratulálok a szüleidnek hogy ilyen értelmes gyereket sikerült összehozniuk...
    Valószínűleg a focihoz se értesz, mivel az h Higunak ennyi helyzete volt nem azt jelenti h Benzemának is ugyanúgy lett volna. Most jobb formában van ez látható, aminek nagyon örülünk. Nem tudom hogy mersz te itt osztályozgatni...

  • 41.  Endoscope (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 8:49

    @LNuit: Köszönjük elismerő sorait, melyek az Ön mélyen gyökerező tudásáról és végtelen bölcsességéről tesznek tanúbizonyságot. Hozzászólását nem töröljük, sőt! Büszkén mutogatjuk mindenkinek, mert pompásan illusztrálja a Barca szurkolók objektivitását és véleményét a tegnapi mérkőzésről. Mindazonáltal bátorkodom javasolni Önnek egy rendes TV csomag és/vagy internet stream előfizetését, ahol ÉLŐ meccset is láthat, nemcsak a Barca TV tavalyi adásait.

    Amúgy meg itt és most kérek meg mindenkit, hogy az ilyen provokatívnak szánt és/vagy ostoba hozzászólásokra ne is reagáljunk. Mutassunk jó példát. Legyen meg az öröme a vakegérnek. Ha ő így látta lelke rajta. Kíváncsi vagyok mit írna, ha csak a felét belőjjük az "előre vágott labdáinknak". Egyszerűen csak dobjon mindenki válaszként egy smileyt neki. :)

  • 42.  lp76 (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 8:50

    Tényleg nagyon jó volt a Madrid, megérdemelték volna a továbbjutást. Csak hát a focit gólra játszák és az a gól amit a bíró megad. A szezon eleji szuperkupa meccsek jutottak eszembe, nagyon hasonló volt a forgatókönyv: ott is jobban kezdett a Madrid, helyzetei voltak, jobb volt a katalánok, aztán mégis kapott másfél helyzetből kettő darab gólt a Barcelona-tól... Harcosak, motiváltak, elszántak voltak, jól küzdöttek, jól is játszottak: Özil, Ramos, CR, Kaka/2. Benzema visszavonhatatlanul igazi klasszissá vált szerdán. Ez kell - a küzdeni tudás. Most ez kell - és ha ez eredményekben is tükröződni fog, akkor hamarosan megérkezik majd a küzdeni tudás mellé a régi szép játék is, a fehér balett (Hegyi Iván mániája), ami az igazi Real Madrid védjegye volt. Meg kell dolgozni a szerencséért. A Madrid megdolgozott érte szerdán, mégsem volt szerencséje. De a következő el clasico-n majd megjön az is, ha ilyen mentalitással folytatják és egységes tud maradni addig a csapat Mourinho vezetésével.

  • 43.  Endoscope (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 8:52

    @sosinho88: Kérek engedélyt ponttá zsugorodni! Köszönöm. :)

  • 44.  lp76 (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 8:54

    Érdekes volt az is ahogy a második madridi gól után a meccs lefújásáig mutogatták a Barca-drukkerek rémült arcát, amire szépen ráfagyott a mosoly. Régen kellett már ennyit izgulniuk...

  • 45.  Sierra2008 (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 8:57

    Most már kell a Benzema mez mi? 2-3 hónapja mindenféle szerencsétlen nyomoréknak elmondtátok, legszívesebben elküldtétek volna a picsóba. Jajj, de hirtelen fordult a kocka...

  • 46.  kompany (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 9:00
  • 47.  LNuit (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 9:03

    @Endoscope: nem provokativnak szántam, messze álljon tőlem bárkit is megbántani, szimplán szurkoló vagyok és gondoltam lehet itt korrekten beszélgetni ha már ide távedtem. Neked se kéne igy hozzáállni, nem kell ajánlgatni semmit =)
    Meg kell hagyni a végén 2:2-nél én is izgultam. De addig semmi nem volt. Jött a Madrid csinálta a dolgát. De a támadófociról ezek szerint más a véleményünk. Amikor kétszer-háromszor kiháromszögezték Messiék a Madridot, az valami támadó foci volt. Meg ahogy Messit Coentrao megállitotta és sárgát kapott érte. Abban is volt tudatósság ahogy felvágdostátok a labdát előre ott Özil Kaka megjátszotta, de nem volt dominancia. Ezért mondom hogy nem volt támadófoci, mert szép sem volt, mondom a vége azért izgulós lett.

  • 48.  ikoszd (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 9:25

    @Sierra2008: Ez nem egy szakértő, szakmai fórum, nem kell bántani őket. Szurkolók írják, nem edzők.
    (Egyébként már én is észrevettem többször, hogy a szakmai dolgok megítélésében a blog nem áll a helyzet magaslatán. De nem is azért olvasom :) Hanem mert vadállatok írják, akiknek mindenünk a Real Margit.)

  • 49.  dvids (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 9:31

    Ahogy felettem írta már valaki: Csapatszimpátiától függetlenül itt mindenki magára ismert. :)
    Jó kis meccs volt. Bánkódhatnék, hogy a Barca nem adta meg a kegyelemdöfést ezen a meccsen, hogy nem voltak elég összeszedettek egy magabiztos győzelemhez, de basszus hiányzott is már egy ilyen jó kis pörgős, izgulós klasszikus és az ilyen meccs feledtetni is képes a "körítést". Mourinho alatt most először láttam igazán jónak a Madridot a Barca ellen. Remek csatákat ígért még ez a meccs!

  • 50.  Neil Blender (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 9:35

    @LNuit: Uramatyám ember.

    Ennyi sületlenséget, saját magaddal kerülsz irgalmatlan ellentmondásba. Kicsit gondolkozzatok már mielőtt írtok.

    felvagdostuk a labdát Özil meg kaka megjátszotta... Mi ez ha nem óriási ellentmondás?

    Ahogy John Mclean mondta volt: "Jöttök aztán elbasszátok a másnaposságom" :)

  • 51.  flesli (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 9:36

    @LNuit: Na erre nincs mit mondani, Ronaldo gólja is egy előrevágott labdából született, ha jól emlékszem. Ja várj nem Xabi Alonso passzolt Özilhez ő meg kiugratta CR -t.Volt olyan szép mint a Barca első gólja, a második Barca gól meg nagy támadófoci után született, annyit háromszögeltek ott, hogy négyszögnek látszodott. Jó de tudom a Barca csak ennyit akart játszani félgőzzel mentek, azért nem volt támadófoci. De az még senkinek nem jutott eszébe, hogy a Madrid miatt nem tudtak jobban játszani.És egyébként meg a felívelés meg felvagdosás között is van különbség, és nem csak előre ívelgetésekből állt a meccs, csak te nem ezt nézted szerintem.

  • 52.  Neil Blender (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 9:39

    @Barcelona1979: De, mindent ti hagytok. Levegőt is csak akkor vehetünk mikor engeditek. Szarni csak ünnepnapokkor mehetünk el a jóvoltatokból.

    Sőt ha megnyerjük a bajnokságot, azt Pep adta Mourinhonak ajándékba. Ha a BLben továbbjutunk azt is nektek köszönhetjük csak.

    Igazából én magam is csak a Barcások jóvoltából élek... (ami mondjuk igaz mert a Nou Campba Raúl mezben néztem meccset... 5 percig aztán 38 fokban pulcsiban:) )

    Annyira szánalmasak vagytok ember...

  • 53.  Endoscope (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 9:39

    @flesli: Ne viccelj. A Barca második gólja begyakorolt figura után született. Edzésen mindig egy katalán áll Lass helyén és tudatosan pattintják le róla Alves elé a labdát, aki természetesen 100/99x a pipába lövi. :)

  • 54.  Puyol07 (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 9:42

    :) Ez nagyon jó lett!!! :D Grat.

  • 55.  krysal (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 9:42

    Felhívnánk mindenki figyelmét, hogy 'A korona mögött' szurkolói blogon kevésbé toleráljuk a szánt szándékkal ostoba benyögéseket. Így volt ez mindig, ez után is így lesz. Ha a véleményt nem tudod értelmes formában megfogalmazni, úgy nincs itt szükség rá, csapattól függetlenül.

  • 56.  flesli (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 9:42

    @Endoscope: Néha úgy csavarja, hogy megkerüli a Casillast és csak utána megy be a pipába:D

  • 57.  stedberg (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 9:45

    Hát ezt végigröhögtem, ritka jó poszt. :)) De a legnagyobbat a telefonbeszélgetésen. Meleg volt, mint a csapatod, te gyik. :)))) Klasszikus.

  • 58.  R.A.I.L. (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 9:47

    Szinte az összes barcás haverom(utóbbi években sajnos megszaporodtak), azt mondta, hogy meccsen a madridnak szinte alig volt momentuma és a barca lefocizta a madridot, ilyenkor csak annyit válaszolok, hogy "nahát!?", mást nem igazán lehet.
    Könyörgöm a barca drukkereknek ezt a "hagytuk őket nyerni, játszani, fingani..."
    dolgot hagyjuk már. Senki nem kérte őket erre, a végén még a szent szűz lessi és az egész katalán gárda béke Nobel-díjat kap.

  • 59.  Endoscope (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 9:50
  • 60.  leBalafre (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 9:55

    Jó kis meccs volt! Ramos fejesét mikor visszafújták haverral azt mondtuk ha mi lennénk a csapat akkor most jönnénk le a pályáról és mennénk haza, de jó hogy a fiúk nem adták fel az ilyen harcos szellemet szeretem.
    Egyen-egyenként a játékosokhoz nem nagyon akarok hozzászólni mindent leirtatok, csak Benzema-rol annyit kedves Sierra, ebben a szezonban emlkézetem szerint még rossz szót nem kapott, régebben viszont tényleg mindent kihagyott amit lehetett de azt is amit nem.

  • 61.  kirakat (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 10:07

    Ez marha jó poszt volt! Nagy ötlet volt!
    Mou végre azt csinálta amit a barca ellen játszani kell, vagyis játszani kell.
    Ha a világon valahol vannak pont olyan jó játékosok mint a barcába, hát az a Madrid.
    És mint kiderült a Madrid is tud passzolni és stb. De hát ahol Kaka, Özil vagy C nyomja, ott nem is értem, miért kellett az a favágás amit eddig csináltatott Mou.
    A barca egy kapott egy jó nagy pofont. Remélem időben. Nem tudom, hányszor kell még idén elbukni egy 2-0 ás vezetést, ahhoz, hogy megtanulják a srácok nincs vége a meccsnek 2-0 nál.
    És itt a Madrid volt az ellenfél, akik hiába nem voltak eddig jók a barca ellen, látni lehet, hogy jó csapat.
    A második félidőben jött a tili-toli, és minden rendben is zajlott, amíg nem lőtte a Madrid azt zseniális gólt. Egyből zavar lett a barcában, aminek az egyenes következménye lett Benzema gólja. És a barca nem is tudott igazán visszapörögni a meccsbe, így az maradt, hogy kihúzzák.
    A barca, ha a második félidőben nem kényelmeskedik talán eldönthette volna a meccset, de a Madrid ezúttal jól játszott és visszajött a meccsbe.
    De ez a pofon jókor jött a barcának, ha egy pici kis túlzott önbizalom is volt bennük a Madrid ellen az elmúlt meccsek után, azt villám gyorsan felejtsék el, ha tavasszal is eredményesek akarnak lenni.

  • 62.  flesli (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 10:07

    @Endoscope: Jaja pontosan :D

  • 63.  realpats (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 10:28

    De sok barcamaki tévedt ide! (persze mint mindig, most is tisztelet a kivételnek)
    Nem kell idejönni és leírni a tényeket, itt mindenki tudja, h a Real csak azért játszott így, mert a Barca megkegyelmezett és végre odaadta nekik a labdát. De ennek ellenére persze a Real mindent csinált csak nem nagyon támadott, mert ez minden volt csak nem támadófoci, mert az igazi támadófocit a Barca játssza, mikor a középpályán egy vonalban 2-3 méteren passzolgatnak, és rafináltan kivárnak a végsőkig.
    Az nso-n naponta 2-3 Real-Mou. fikázó cikk van, ott nyugodtan kitombolhatjátok magatokat, itt nem kérünk belőletek!

  • 64.  HalaRM (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 10:31

    @Endoscope: KIRÀLYOK VAGYTOK : ENDOSCOPE,KRYSAL és KOMPANY! csupa nagybetűvel!! grat neketek!!

    @LNuit: ........

    @sosinho88: szerinted miről szól egy fanatikus szurkolás? te biztos nem szoktál káromkodni....mi vagy te,pap vagy valami lelkész féle? amúgy sokat engedsz meg magadnak kistáska!

  • 65.  tomigera (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 10:40

    Vegre sikerult regisztralni, mar regota olvasom az irasaitokat, a felvezeto pedig...aaa...tudja ugyis mindenki, grat Endoscope!

    A meccs utan meteres mosoly volt az arcomon, azt hittem vegre egyertelmu lesz mindenkinek, hogy a Madrid kibujt sajat arnyeka mogul, es bizony nem a Barcan mult, hogy nem tudtak jatszani a jatekukat.

    Felmentem hat a Barca blogra is...senkinek nem ajanlom. (krysal es kompany valszeg erti miert)

    Remelem a kovetkezo classico(ko)n ugyanigy jatszunk, csak eppen a szerencse is mellenk all, akkor pedig tokmindegy lesz a biro ugykodese is.

    Halamadrid!

  • 66.  erdei_gyula18 (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 10:42

    @LNuit: @Endoscope:
    Küldöm a smileyt :-)

  • 67.  Endoscope (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 11:12

    @HalaRM: ÉS NEIL BLENDER! Ki ne felejtsük az egyik alapító tagot! :)

  • 68.  WT14 (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 11:16

    kurvajó lett a poszt, a párbeszéden sírva röhögtem. viszont valamiért a szokásosnál is több gyökér tévedt ide kifejteni a mélyenszántó, intelligens, ugyanakkor rendkívül hozzáértő gondolatait... :)
    az az érzésem hogy néhányan Hegyin civilizálódtak...

  • 69.  hbk20 (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 11:33

    @Sierra2008: 2-3hónapja?? ember te miről beszélsz?? maximum tavaly ősszel meg a tél elején szídhatták az emberek Benzint(bevallom,én reménykedtem hogy formába lendül és bizonyítja tehetségét-->így is lett),aki 2-3hónapja szídta őt,az nem épp eszű ember:)

  • 70.  HalaRM (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 11:36

    @Endoscope: teljesen igazad van,elnézést is kérek Neil Blendertől! csak később vettem észre,hogy őt kihagytam a sorból.útólag javítottam volna,csak hát most dolgozok,nem tudok mindíg ide figyelni,mert megtanítanak repülni. :-) de most javítom a hibám!

    KIRÀLYOK VAGYTOK : ENDOSCOPE,KRYSAL,KOMPANY és NEIL BLENDER! csak így tovább! ;-)

  • 71.  el_padrino (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 11:48

    Anyám, amit a Zaragoza vasárnap kapni fog :)

    @LNuit: @Endoscope: :):):)

  • 72.  blancoszilva (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 12:11

    Nem találok szavakat, kurva nagy meccs volt!!!A Mou éra egyik,hanem a legjobb meccse!Sajnos genyó streamen kellett néznem,de majd megnézem jó minőségben is vagy 6x.Szerintem ez a meccs tükrözte igazán h a két csapat igazából (szinte) egy szinten van,most h nem volt görcsösség,kapkodás,idegeskedés,durvulás, csak gyönyörű foci,mindenki szívből játszott.Végre a saját játékunkat játszottuk.Én úgy érzem h ez inkább volt a CSAPAT érdeme mint Mou-é,persze övé is hisz ő rakta így össze a kezdőt(és hozta be Benyát) és gondolom okos tanácsokat is adott,de ezt most nem taktikával,edzői utasításokkal értük el hanem szívvel-lélekkel teli csapatjátékkal.Ez a 2-2es meccs már-már olyan hatással volt rám mint pár éve a 4-1es,vagy említhetném a Manchester elleni BL oda-visszavágót,pedig ez csak egy döntetlen,de a játék alapján könnyed győzelemnek kellett volna lennie.És halálom amikor a barcások ezzel jönnek h 60%-on pörgött a csapat...és ezt honnan az anyádból tudod,lemérted v mi a tosz?Mi sose mondunk ilyeneket csak beismerjük h jobb volt a barca,az 5-0nál meg a real adott ki magából csak 10%-ot.Nem értem h miért nem lehet belátni h most sokkal jobbak voltunk náluk,sajnos az eredményen ez nem látszik,de így van.Remélem ez ad olyan lökést,önbizalmat a csapatnak h megnyerjük a bajnokságot és a BL-t.A Zaragozát a hétvégén csúnyán bedaráljuk.Hala Madrid!

  • 73.  blancoszilva (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 12:13

    @blancoszilva: ezt a rendhagyó posztot meg el is felejtettem megdicsérni.Nagyon jó lett,újra átéltem a meccset miközben olvastam,szerintem mindenki úgyanígy élte meg a meccset mint ti ahogy leírtad.Fasza lett!

  • 74.  LNuit (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 12:37

    Mi van veletek..Kicsit be vagytok gyepesedve, elhiszem hogy nagyon sok gyökér jár ide de hogy mindenkiben csak a rosszat látni és nem látni túl a saját szemeteken..
    A bajnokságot HA megnyeri a Real nem azért mert a Barca hagyta, hanem mert a Real nyert ennyi kész vége, a Bl-ből se azért jút tovább mert akárki is hagyta, hanem mert jó a Real. Mindig is féltem a Real-tól meccs előtt, mindig is tényező lesz, de ez igy is a jó, ősi ellenfél.
    Én is elfogult vagyok a Barcával de ti is a Real-al, nekem ez a szép, nektek meg az. Sok meccset nézek (Barca) és az is nyilvánvaló, hogy a Real ellen a legnehezebb, ott tényleg láttszik hogy a pályán nem csak a Barca van, nem úgy mennek a támadások, hátul is jobban oda kell figyelni.
    De amiről szó volt, hogy támadófoci, a közelében sem vagytok annak amit a Barca tud. Bárcsak látnák egy olyan classicot ahol odaálltok és nyomatjátok a focit, de már régen nem láttam. Amióta meg Mou itt van nálatok azóta meg főleg nem.
    Persze egy meccs lehet jó és lehet nagyon nagy meccs, de attól még nem lesz szép és nem lesz támadófoci.

  • 75.  Hegyi_4_President (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 12:49

    Hegyi Iván-énem:

    ez a Real nem az a Real... a szerdai meccs csupán a bíró jóindulatának köszönhető, CR-t ki kellett volna szórni a gól(ok) utáni hisztije(i) után, hisz ez befolyásolta a Barcelona játékosait... Lass, Ramos, Xabi Alonso is pirosat kellett volna kapjon. CR gólja puszta szerencse, Benzema gólja a talaj minőségének "köszönhető", mivel Iker Casillas a 2 kapott gól után széttaposta dühében
    -----------------------------------------
    Saját vélemény:

    Büszke vagyok a csapatra, és legközelebb Benyával kezdjünk

    u.i.: egyszer úgy szeretnék Veletek (szerkesztőkkel) közösen meccset nézniiiiiII!!!!!!!!! :D

  • 76.  Equinox (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 12:49

    @LNuit: tisztelem a kulturált véleményedet, de ha ez nem támadófoci akkor mi? 30-at passzolunk, megjáratjuk a labdát, a kapust is bevesszük a cicázásba tilitoli?

  • 77.  barcabomba (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 13:05

    Uraim!

    Barcásként szeretnék nektek gratulálni a meccshez, minden elismerésem a MADRIDÉ.

    Ha 6-2-re kikapunk egy szót sem szólok, de amúgy sem. Le a kalappal, nekem személy szerint nagyon hiányzott egy ilyen Madrid.

    Innentől a küzdelem nemesebb fokra emelkedett számomra. Van még két kupa győzzön a jobbik.

    Üdv. Barcabomba

  • 78.  HalaRM (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 13:20

    Equinox : ennek tagnak drasztikusabban kell elmagyarázni!

    LNuit : na figyu kistáska! nézu után egy-kèt statisztikának! pl:
    1. a bajnokságban legtöbb kapuralövès
    2. a bajnokságban a legtöbb gólt lövő csapat
    3. a Barcelona-Real Madrid statisztika /kapura tartó és kaput eltaláló lövések/

    mi ez,ha nem támadó foci?! az a baj,hogy te összekevered a szezont fazonnal! te azt nézed,hogy a Barca a gölja előtt az ellenfél területén lenyom 50 apró paszt! ez nem támadás,bár elismerem,hogy annak egy része! amit te állítasz az az,hogy a Real nem támadó focit játszott! kérdezem én,hogy te láttál már olyan bxmeccset,ahol az egyik öklöző nem ütött? ugye nem! ha a Real nem támadó focit játszott a Barcával szemben,akkor rendre kínos vereség lett belőle,és most sem lőtt volna nekte 2 gólt!

    nem értem,hogy miért vagytok ilyenkor alkalmi vakok és,hogy közületek oly sokan miért keresik a kifogásokat(ezt most madridista részről sem értem!)! mi(a többség!) csak annyit várunk el,hogy azt mondjátok,hogy igen,ez a Madrid most más volt! hogy azt mondjátok,hogy igen,ez a Madrid most jó volt! ennyit ès nem többet!

    olyanok vagytok,mint a Barca játékosok,hogy elkezdett remegni a léc,és máris dobták magukat,aminek köszönhetően Ramost kiállították jogtalanul,ti meg jöttök a kifogásokkal meg sok szarsàggal ahelyett,hogy csak annyit mondanátok,hogy igen,soha rosszabb Clasicót!

    remélem vágod a lényeget.

  • 79.  tarantino1 (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 13:33

    Maradjunk annyiba,h 1 meccsen jobb volt a Real,de 1 meccsen jobb volt pl a Getafe is a Barcánál!Akkor hiszem el,h a Real felnőt a Barcához,ha ez nem 1 meccsen történik addig én a helyetkbe nem lennék elájulva mondjuk megértem,h ennek is örülni kell,mert régen volt ilyen,h akár 1 meccsen is jobbak lettek volna.

  • 80.  raptor7 (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 14:05

    remek írás lett, gratula:)

    ui.: néhányan még soha nem néztek élőben izgalmas meccset úgy látom, hogy szidják az írók hangvételét:D szerintem kifinomultak voltak

  • 81.  lesliepapa (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 14:07

    @barcabomba: Te egy ornitológiai különlegesség vagy. Corvus Alba, egy igazi fehér holló :)
    köszi!

  • 82.  MrPaul (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 14:07

    @sittingbull90: Bocsi,rosszul fogalmaztam :D Arra gondoltam,h majd anyukám munkatársa bőghet, mert a Madrid becsülettel helyt fog állni és nem lesz nagy különbség.És így nem kárörvendhet velem szemben :D a szét lett focizva meg túlzó,de azért na Real sokkal jobb volt.

  • 83.  zoleelej (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 14:15

    @Endoscope: milyen szinten toljátok a gh-t?:DD
    Özil amúgy tényleg Zizut idézte

  • 84.  ikoszd (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 14:15

    Asszem, hogy a Bárka trolljai miatt nem fogom olvasni tovább.

    tarantino1 akkor hiszi el, hogy a RM felnőtt a bárcás kurvákhoz, ha sokszor jobb lesz náluk a fehér balett. Tipikus.

    Ha a Madrid megnyeri a bajnokságot, akkor is az FCB a jobb. Ha a BL-t is, akkor is a barca a jobb. Miközben jó lenne azon is elmerengeni, hogy ha a Valencia nem töketlenkedik el néhány simán behúzható meccset az elmúlt fordulókban, akkor a bárka a harmadik helyen ringatózna vagy legalábbis többször pillogatnának hátrafelé a tabellán a sarkukat taposó Valenciára, mint előre.
    Nyilván 2005 és 2008 között a drága nyomorultnak az volt a véleménye, hogy a Barca nem nőtt fel a Realhoz, hiszen három év alatt mindössze egyszer sikerült nyerni. Ugye, barátom?

  • 85.  el_padrino (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 14:30

    @tarantino1: Tény a bajnokin és a kupa első meccsén jobb volt a Barca, el kell ismerni.De szegénykém te akkor nem láttad a Szuperkupát, amikor az első meccsen, ha 6-2-re nyerünk, akkor egy Barca drukker se szólhatott volna egy rossz szót se, mert annyival jobbak voltunk azon az estén.Sajnos a helyzetkihasználásunk hihetetlenül gyatra, így a 2.mérkőzés már elúszott, hiába hajtott a csapat.

  • 86.  gwandal (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 14:40

    először is: @LNuit: @Endoscope: @sosinho88: :DDD

    másodszor: @LNuit: @HalaRM:

    1. Real Madrid 19 meccs/16 győzelem, 67 rúgott gól, 49 pont
    2. FC Barcelona 19/13, 59, 44

    9 Shots 10
    4 Shots On Target 5
    3 Corners 5
    3 Offsides 5
    59 Ball Possession 41

    harmadszor: a poszt remek, a csapat kurva jó volt, és én is azt érzem, h ehhez a meccshez köthető a barca éra vége. egyértelműen kiderült, h el lehet őket kapni, és igenis a két meccs alapján is mi érdemeltük volna meg a továbbjutást, főleg ha a játékon túl hozzáveszem a körülményeket, a bírót, a színházat és a kapitális mákjukat...

  • 87.  Endoscope (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 14:41

    @zoleelej: Kompany rendes rockerként igazi gitáron tolja, azt hiszem olyan 15 éve kb. Én zongoraszakos voltam, így maradtam fotelrocker és nótáktól függően Hard és Expert között fut(ott) a GH-RB páros. :)

  • 88.  zoleelej (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 14:47

    @Endoscope: az zsír a Hard már nekem is megy többmennyire mondjuk a Metallica még mindig kifog rajtam:DD

  • 89.  Merlin91 (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 15:30

    @Hegyi_4_President: A névadód ezúttal érdekes módon szintén a Realt látta jobbnak (nyilván mert szurkapiszka ide vagy oda, ért a focihoz), a nol.hu tudósításából rakom be:

    "A Barcelona hálás lehet a felső lécnek (Özil irtózatos lövése – még 0-0-nál –arról vágódott le) meg annak, hogy védelmének hallatlan ingatagságát az ellenfél nem használta ki megfelelően. Noha mindkét katalán gól csodaszámba ment (Messi parádés szólóját és passzát Pedro finom mozdulata követte, majd Daniel Alves káprázatosan küldte a labdát a jobb felső sarokba), ettől a szakasztól eltekintve a „Barcát” túljátszotta a Real Madrid, amely a fölénye alapján sokkhatású, azaz három-négy gólos vereséget is mérhetett volna vetélytársára. (...)Az „átok” nem tört meg – az utóbbi tizennégy El Clasico mérlege a vörös-kékek szempontjából: 9 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereség –, ez a mérkőzés mégis kilógott a sorból, mert a királyi gárda a játékban (!) magasan felülmúlta ellenfelét."

    Ezzel szerintem max. annyi lehet a kötekedni való, hogy Benzema csodagólját akkor már miért nem említi? Pedróénál biztosan nagyobb mutatvány volt.))

  • 90.  Merlin91 (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 15:36

    Amit a barcások vonakodnak belátni (mert nyilván nehezükre esik), az szerintem nem más, mint hogy ezúttal a kevesebb mint három kapott gól egyszerűen nem a csapatukon múlott. Nem véletlen, hogy mindig felemlegetik, hogy eddig egyedül az Inter tudott - egyszer - hármat lőni Guardiola csapatának, a Barca játékának lényege, hogy ez sosem az ellenfélen múlik, egyszerűen a kapujuk közelébe se nagyon kerülhet az ellenfél.
    Most ellenben szét volt szedve a védelmük, sokszor azt se tudták, merre hány méter - innen nézve nagy kár, hogy az elbalfaszkodott helyzetek miatt nem romlott a statisztika. (Meg hát ugye azért is, mert ez a bohóc kapus a bajnokikon nem fog védeni.)
    De azt belátni, hogy igenis van csapat és van játék, ami még ellenük is elég, sőt, több - tényleg nem lehet egyszerű a folyamatos fellegjárás közben/után.

    (Persze a másik magyarázat, hogy ők csak 40%-on pörögtek. Kérdés. Mert a két előző meccsen se voltak jobbak, csak ott a Madrid totál betlit csinált. Akkor most melyik csapatban van még igazából potenciál?))) )

  • 91.  Merlin91 (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 15:38

    @Merlin91: (... úgy értettem, a két előző meccsen se voltak a tegnapinál jobbak, a Realnál igen.)

  • 92.  el_padrino (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 16:04

    Ha a Barca 40-50%-on pörög egy Real Madrid ellen, akkor szégyellje magát, mert az nem méltó a Clasico rangjához.Ha tud, akkor rúgjon 10 gólt, de tegnap(se) nem tudott.Nem azért mert nem akart, hanem mert képtelen volt rúgni többet.

  • 93.  barcabomba (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 16:05

    @lesliepapa: Köszi!

    Nem egyezem fajtám több tagjával sem.

    A meccsről csak annyi, hogy Messi is 2 sárga-piros, Lass is 2 sárga-piros. Ramosnak maradni kellett volna.
    Ami szép az szép Benzin nagy volt, még én is tapsoltam neki egyet. De ezt el ne áruld senkinek, mert megégetnek érte :D:D:D:D:D

    Tavasszal kint leszek a bajnokin a Camp Nou-ba, majd a helyszínről beszámolok, remélem az is ilyen meccs lesz.

    Üdv. Barcabomba

  • 94.  el_padrino (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 16:09

    Gyorsan hozzáteszem azért, mielőtt még szó érné a ház elejét, a henteskedés, színjátszás, alattomos utánrúgások szintén nem méltóak a két csapathoz.

  • 95.  Hegyi_4_President (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 16:24

    @Merlin91: az, hogy szökő évente dicsérő szó is elhagyja a száját a Real irányába még nem menti fel az alól, amiket eddig mondott...

  • 96.  zoleelej (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 17:02

    a spanyol bírók bizottsága szerint a spori csak abban hibázott hogy nem állította ki Lass-t...

  • 97.  naaa (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 17:05

    @zoleelej: Ezek után érthető miért ilyen gyenge a spanyol bíráskodás.

  • 98.  Endoscope (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 17:39

    @zoleelej: Én csak annyit kérdeznék nagyon halkan (és legyen ez egy válasz nélküli költői kérdés):

    Ha a Barcások, a Real elleni meccseken köztudottan megrohanják a sporit és a szövetség szerint a varjú nem hibázott, akkor hogyan fordulhatott elő a szerdai meccsen, hogy mi 3 sárgát kaptunk dumálásért (Ramos, Iker!, CR), ők meg egyet se?

  • 99.  WT14 (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 18:15

    @Endoscope: rohadt egyszerű a válasz: nekik szabad a reklamálás falkaszinten is, nálunk viszont még a kapitány sem szólhat semmit. akárhogy agyalok a dolgon, másra sehogy se tudok következtetni. de ha valaki netán tud egyéb okot, ne habozzon közzétenni...

  • 100.  bghu (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 18:28

    @Endoscope: az nem lehet, hogy a reklamációkért adott lap attól is függ, hogy az adott játékos mit mond a sporinak?

  • 101.  tomigera (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 19:35

    Bar ti is csak annyira lehettek objektivek ebben a kerdesben, mint amennyire en (nem?) vagyok, nagyon szembetuno volt a meccsen, hogy mindket csapatnal nagyjabol ugyanolyan kemeny belepoket lehetett latni.
    (1-2 kiveteltol eltekintve, pl. Pepe taktikai faultja a vegen)
    Mivel a Real jatekosok meg sem alltak ezekre, a Barcasok csunya belepoire nem derult feny, viszont a mi belepoinkre ugy homoritottak a gyengebb nem kepviseloi, hogy rossz volt nezni.

    Termeszetesen Barcas ismeroseim nem figyeltek meg hasonlot sem, ti hogy lattatok, lehet hogy az en szemeimmel van baj? Komolyan erdekel, hogy csak en latom igy vagy mi van.

  • 102.  WT14 (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 19:36

    "A Real Madrid játékosai nem tudnak veszíteni. A játékosok minden megmozdulása állatias volt." /Xavi/
    erre varrjatok gombot! én személy szerint nem tudom eldönteni hogy ennyire hülye vagy pedig csak egyszerűen provokálni akar. ez után a meccs után ilyet benyilatkozni, szánalmas.

  • 103.  tarantino1 (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 19:41

    @el_padrino: Kb a strandról is kedvező eredmény született számunkra.Azért 1 idény előtti meccset belevenni a pakliba.Ha a Muval is 15ször játszanánk 1 évbe 2-3szor megszorongatna minket.Szóval tényleg,ha a kövi meccsen is felnőttök a Barcához és nem úgy mint most,h mi engedtünk ki akkor elismerem,h 1 szinten vagytok velünk,de addig nem, míg néha 1-1 meccsre kijön a lépés.

  • 104.  kompany (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 19:46

    @tomigera: Én egyre emlékszem élénken, ahogy Piqué talppal megy Benzemára, nincs fetrengés, nincs szabálytalanság sem. 8 másodperccel később jön Granero.
    www.youtube.com/watch?v=s3KTZZ01MXA

    Csúnya a becsúszás, sima sárga, nincs vita. De az, hogy hozzá sem ér Granero a lábához, és Piqué már a csúszás szelére artikulálatlanul ordít, hát az valami lehengerlő.

  • 105.  gwandal (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 19:55

    @tarantino1: semmi szükségünk arra, h bármit elismerj, ráadásul nem is arról volt szó, amit írsz, sokkal inkább arról, h most kezdődött a jövőnk

  • 106.  tarantino1 (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 20:00

    Helyetekbe nem szólnék semmit a spanyol szövetségre és itt beleértve a rég múltat is!Szerintem bárhol máshol csinálja az egysejtű amit csinált (itt nem csak Messire gondolok) bármelyik szövetség úgy eltiltotta volna,h még a parka se lépjen fűre!

  • 107.  tarantino1 (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 20:02

    @gwandal: jegyezd meg szavaid!Később felemlegettem majd! :)

  • 108.  gwandal (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 20:04

    @tomigera: @kompany: homorítás volt bőven, én buzikecc több alakításán túl fabregasra emlékszem (szintén többx), ami nekem nagyon feltűnő volt, h sokx a labdát rúgtuk el, mégis lefújta

    @tarantino1: állok elébe

  • 109.  Endoscope (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 20:49

    @bghu: Nyilván. Elvégre San Ikerről köztudott, hogy egy mocskos- és habzószájú reklamáló, aki nemhogy nem ért el semmit életében, de még a csapataiban sem számít meghatározó embernek.

    "Most nézem, jól megszaporodtak itt a Reálosok, most hogy sikerült ellenünk egy döntetlen. Azért elég viccesek az itteni + "túloldali" kommentjeik. Mondjuk ennyi év szopás után megértem, hogy olyan érzésük van, mintha megnyerték volna egyszerre a bajnokságot, bl-t + vb-t is (klubcsapattal!), pedig csak egy nagyon alulmotivált Barcát sikerült egy kétmeccses párharcban egy gólra megközelíteni."

    Ismerős ugye? A "hazai", Barca blogon virított kommented után nem igazán értem miért itt nyomod a kenetteljes, álszent dumát, de most még elnézem neked. És ezt nyugodtan veheted figyelmeztető lövésnek.

    @kompany: Ez nekem is megmaradt. A nagy hős Piké. Hánynom kell ezektől komolyan.

  • 110.  Chievo&Juve (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 22:13

    José nekem kicsit olyan, mint a Jurassic Park 1-ben voltak a raptorok. :) Mindent megjegyez és sosem támad kétszer ugyanoda.

    Most hogy talált fogást a Barcán, nem fogja elengedi a lehetőséget, ami szép jövőt is jósolhat a Madridnak tavaszra.

    Mindenesetre a meccs maga nagyon fasza El Classico volt, jó irammal és disznó nagy gólokkal (+ Özil). Ilyenekből szeretne többet az egyszeri néző.

  • 111.  MrPaul (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 22:22

    @Endoscope: Én is most direkt ránéztem Barca blogra,hát néhánynál a tökönlövés gondolata kerülgetett...Néhány kommentelő olyan idióta volt,hogy már nekem fájt.Ilyet irt: "Nekem az első félidő olyan döntetlennek tűnt." Azt hittem ott helyben agyvérzést kapok ettől az agyatlan gyökértől -.-

  • 112.  tomigera (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 22:30

    Nekem meg Lass elso sargaja maradt meg.
    Mielott o odalepett kicsit komolyabban (nem sarga lapot eroen sztem), neki is kemenyen odaleptek talan meg hatulrol, de rezzenet sem, viszont ahogy o komolyabban odalepett talan Buszkeccnek...ja Buszkecc, nem is kell tobbet mondanom, gondolom tudja mindenki mi lett a vege.

    Ugy ereztem, hogy a Madrid teljesen korrekt volt, nem voltak "allatiasak", meg Pepe sem, aki siman lehozta a meccset, a Barca viszont bevetette az osszes mocskos trukkjet, ami miatt mar talan a fel vilag utalja. (nem a granatvoros resz persze, szamukra meg mindig szentek, sot Messi rukapalasa dicseretremelto). Rohej.

  • 113.  MrPaul (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 22:38

    @tomigera: Amúgy igen ez nekem is feltűnt.Ez viszont h örülnek h Messi aljasan megrúgta Pepét meg rátaposott a lábfejére,ez egyértelműen a Barca tábort és a csapatukat minősiti...Nagyon szidják Pepét de semmivel sem jobbak ezek szerint :)

  • 114.  bghu (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 22:41

    @Endoscope: nem tudom ide minek kopiztad, az a kommentem oda való volt, ide nem írnék olyat (attól függetlenül, hogy valóban ez a véleményem).
    A reklamációs részről viszont itt volt szó, és egyáltalán nem álszent dumának szántam, hanem ez bennem mint kérdés vetődött fel, figyelembe véve, hogy kik milyen esetben pofáztak a bírónak. Értelemszerüen nem Casillas kapcsán, ő (szerintem) Lass "helyett" kapta a sárgát, mert béna volt a bíró.
    De végül is mindegy, belátom nem kellett volna ide írnom semmit, amúgy sem szoktam.
    Ja, és szerintem a barcás blogon lévő kommenteken felesleges megsértődnötök! :-)

  • 115.  krysal (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 22:44

    @bghu: magyarázzuk az álszent szó jelentését? Ugyanabban a hangnemben kommentelünk mindenhol, nem kell a jópofi.

  • 116.  bghu (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 23:14

    @krysal: elhiheted, nem jópofizni jöttem, csupán egy kérdés formájában leírni a véleményem, hogy (szerintem) miért is ti kapjátok úgy általában a sárgákat pofázásért és nem mi. Arra persze nem gondoltam, hogy a Barca blogon(!) lévő kommentem jobban izgat titeket, mint az, amit ideírtam, de ugylátszik tévedtem.

  • 117.  MLM_poharam (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 23:23

    @MrPaul: én is bele olvasgattam a kommentekbe ott, elképesztő. vmelyik marha olyat írt pl h Iker-t miért nem tiltják el, mert a meccs végén volt pár szava a bíróhoz feldúlt állapotban és ez csak egy a sok közül, no comment...:D

  • 118.  MrPaul (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 23:37

    Amúgy engem néha már tényleg irritál,hogy mi az ő saját bejáratú Balázs palijukat állandaón dicsérjük,de van olyan Barcás,aki meg Ikert szidja,aki aztán igazán nem egy ellenséges ember :D

  • 119.  krysal (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 23:38

    Kéretik, legalább mi adjuk meg a tiszteletet, ne csak fröcsögjünk. Az, hogy máshol-mások hogy beszélnek, az minket hagyjon hidegen innentől. Ilyenkor különösen nyugodtnak kell maradni.:)

  • 120.  realpats (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 23:54

    @krysal:
    Most komolyan kimoderáltad az ucssó kommentemet?

  • 121.  krysal (Válasz erre)
    2012. 01. 27. 23:56

    @realpats: igen, nem a blogot kell szidni, maximum néhány elborult kommentelőt. Attól, hogy a másik oldalon állnak, még maga a blog többségében minőségi, és ezzel nem a mundér becsületét védem. Ha elkezdjük a köpködést ilyen szinten, csak magunkat alacsonyítjuk le.

  • 122.  realpats (Válasz erre)
    2012. 01. 28. 0:19

    @krysal:
    Elhiszem, h nem minden esetben jön át a monitoron, h mennyire szántuk poénnak az adott kommentet, ráadásul a mondatvégi írásjelet, a smile is lemaradt. Ettől függetlenül mégis csak megmosolyogtat ez a hirtelen jött túlzott érzékenység, főleg azok után, h mostanában milyen kommentek születtek a blogon. :)
    Egyébként egy blogot nem csak a bejegyzések és a szerkesztők minősítenek, hanem a hozzászólók is. Egyértelmű, h nem a szerkesztőkkel, a posztok minőségével van a gond.
    Persze, nem azt mondom, h nálunk nincsenek szurkolói túlkapások.

  • 123.  realpats (Válasz erre)
    2012. 01. 28. 0:23

    Viszont ha ez vmi verseny köztetek és az nso-s kollégák között, akkor gratulálok nyertél, mert vmivel gyorsabb voltál! ;)
    Pedig csak annyit írtam ott is, h "az összes tv székházat fel kell gyújtani a pcsába" :D
    Gondolom már ti is értesültetek róla, h elvileg a Pro4-en lesznek a BL-meccsek.

  • 124.  krysal (Válasz erre)
    2012. 01. 28. 0:23

    @realpats: vannak, és igyekezzük ezt kordában tartani. Hidd el, nem könnyű, jött már Madridista azzal (miután mocskos durvákat írt, ezért moderáltuk), hogy Barca-bérencek vagyunk (bruhahaha). A mostani helyzetben éltem a gyanúperrel, hogy ha tíz smile is van a mondat végén, akkor sem érzik poénnak.

    Elhiheted, innentől a minimális mocskolódást sem fogjuk eltűrni, ITT nem lesz szokás belőle. Van az a helyzet, amikor a túlzottan durva kommentek is bent maradnak (nincs idő, energia, nem vagyunk gép mellett), de próbálunk erre figyelni. Színvonal, etc, nem folytatnám.

  • 125.  el_padrino (Válasz erre)
    2012. 01. 28. 3:08

    Remélem Benzin gólja versenyben lesz a hónap gólja díjért :)

  • 126.  Hegyi_4_President (Válasz erre)
    2012. 01. 28. 20:11

    na, a clean shit-nek basztak...

  • 127.  Hegyi_4_President (Válasz erre)
    2012. 01. 28. 20:14

    @Hegyi_4_President: clean sheet... elírtam, nem kicsit, nagyon...

  • 128.  Hegyi_4_President (Válasz erre)
    2012. 01. 28. 20:20

    @kompany: szánalmas... meg ahogy Pep fogja a fejét... majdnem ő is földhöz vágta magát...

    Hegyi énem: Granero azonnal pirosat és 5 meccses eltiltást érdemelt volna, mert bár nem ért hozzá, komoly sérülést okozhatott volna, ezen kívül Piquét sokk érte, és a következő edzésen alig mert a labda közelébe menni... :D

  • 129.  aproa (Válasz erre)
    2012. 01. 28. 20:38

    Nagyon jó írás, objektív és szellemes, mint általában a blogotok. (Szemben egy másik, Madridért szurkoló bloggal.)
    A kommentelőkkel már nem mindenben érek egyet, de ezért vagyunk különbözőek.
    Amitől totál objektív: Lass kiállítást érő faultja; Ramos gólja nincs megemlítve (tényleg két kézzel lehúzta, különben a védő jobb pozicióban volt.)
    Persze ha Pepe-t eltiltják és nem játszhatott volna, vagy Lass-t kiállítják, és 1 félidőt összességében 2 gólos hátrányban játszik a Madrid, akkor... de a sportban nincs ha. (Egyébként az angol, német, olasz bajnokságban utólag is eltiltanak játékosokat, lsd. Balotelli taposása vagy Van Bommellel szembeni ütés)
    Nagy meccs volt, végre úgy játszott a Madrid, ahogy a drukkerei elvárják. (Én nem nekik szurkolok, de így kell nekimenni a barcának.)
    És maximális respect, hogy a bírókkal sem foglalkozik a szerző, mert erről pro vagy kontra lehetne írni. (DiMaria színészi játéka miatt megítélt büntető, 16-oson kívüli faultot követő büntető, vagy a Barca kárára tévedések: kezezés után nincs tizi, 11-es helyett sárga lapok színészkedésért... stb.) Sajnos nagyon sok hiba van a bíráskodásban.
    És respect azért is, Hogy Pepe színészkedését is megemlíti. A színészkedésről is lehetne pro vagy kontra írni (CR, DiMaria esetei, bár CR évről évre kevesebbet játsza el a faultot.) Busquets egyébként tényleg túlmegy minden határon, ezekért a dolgokért is lehetne utólag adni vmit.
    Csak így tovább, színvonalas blog.

  • 130.  DshadoW (Válasz erre)
    2012. 01. 28. 20:59

    Szubjektivitás mindenek felett. Elég szomorú, hogy egy döntetlenen ennyire felindulnak a madridiak. Akkora az eufória, mintha a BL-t nyerték volna meg :D Amivel nem is lenne probléma, ha egy olyan meccs lett volna amire azt mondom, hogy "ezigen, ebbe mindegyik beleadott apait-anyait". A bíró pofátlanul sokat hibázott mindkét oldalon. (bár a Lass-os esetnél nemtudom mi tartotta vissza a bírót a kiállítástól). A lényeg az, hogy szerzett a Barca nektek, madrid-drukkereknek egy jó estét ;) Végülis ez a jó a fociba, ezért vagyunk mindannyian itt foci-fanatikusok :)

  • 131.  MLM_poharam (Válasz erre)
    2012. 01. 28. 23:04

    @DshadoW: úgy látszik az elkerülte a figyelmed h az a támadás amiből Lass pirosat? érő megmozdulása lett az Pique kezezésével indult. tehát ha a bíró nem vak akkor lefújja azt azaz támad a madrid, nincs Lass szabálytalanság és gól sincs. csak h pontosak legyünk.

    "a barca szerzett egy jó estét nektek"...ahha nyilván ezért bekkeltek a meccs végén.

  • 132.  Guti1414 (Válasz erre)
    2012. 01. 28. 23:19

    Szerintem Lass első sárgája nem volt még csak falt sem. Sokszor látom azt, hogy barca meccsen az ellenfélnek minden szarért adnak sárgát az elején a második sárgák meg jogosak, csak hát az elsők nem azok, míg a barcában van 3-4 ember aki belerúghat bárkibe vagy 6x mire lapot kap. Ennek ellenére jó csapat, de megint azon rugózik mindenki, hogy Lass kaphatott volna sárgát a kérdéses szituba míg az elő sárga egy vicc volt (Ikeré meg Ramosé is) Alves meg addigra 5ször rúgott bele valakibe lap nélkül
    Amúgy meg elismertem mikor a barca lefocizott minket, de most mi fociztuk le őket.

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez.