Tartalékos győzelem
2012. jan. 28. 22:48 - írta Neil Blender
Bár nem olyan bestiálisan mint vártuk, de azért legyőztük a Zaragozát. A könnyedség elmaradt, de egy hét alatt játszottunk egy rohanós meccset a Bilbao ellen, egy hatalmas rangadót a Camp Nouban, így talán nem akkora meglepetés az, hogy csak az eredményt tartotta szem előtt Mourinho csapata. Néhány játékos megkapta az áhított játékperceket, voltak jó teljesítmények, kimondottan rosszat pedig nem tudunk felidézni. A Zaragoza szimpatikus ellenfél volt, nem nadrágot letolva érkezett, de vereséggel távozott, ahogy azt valószínűleg már a szezon előtt is bekalkulálta a vezetőség. Annyi mindenképp a javukra írható, hogy nem adták fel és nem dobálták magukat halálra, ami valljuk meg üdítő felüdülés volt.
Mik történtek? Ezek.
Mourinho a kezdőt az elvárthoz képest felforgatta egy kicsit (szerintem csak azért, hogy állandóan rámcáfoljon). Természetesen nem Casillason kezdte, kapitányunk 602. mérkőzésén is pályára lépett, így Hierro már csak az ötödik az örökranglistán, halkszavú bírószapulónk pedig közeledik Raúlhoz. A védelem azonban eléggé meglepő volt: Arbeloa nem került be a csapatba, helyén Mrs. Endoscope álmainak új tárgya, Altintop kecseskedett, a semmiből pedig előtűnt Carvalho higanymozgása, így biztosra vehető volt, hogy az eltiltott Ramost az „öreg” volt hivatott pótolni. Marci visszakerült, Pepe pedig bentmaradt a kezdőben. A középpályán legnagyobb örömünkre Granero kezdett Lass helyett, viszont a többit telibetrafáltuk...
Maga a meccs szolídan kezdődött, az első helyzetre a 7. percig kellett várni, amikor Benzema „elpipitázott” egy nagy helyzetet: Ronaldo kevergetett a balon, beadását a tar franszia bedobásra fejelte az ötösről. Viszont amikor kiciccentettük az első sörünket már a Zaragoza vezetett. Egy Carvalho ellen befújt szabadrúgást gyorsan elvégzett a Zaragoza, a középreadásnál Pepe bántóan rosszul helyezkedett, a kimondottan Real Madrid specialista Lafita pedig a kapuba helyezett. Vajon Mou fogadott arra, hogy a Real fog a legtöbbet fordítani Spanyolországban januárban? A gól egy kicsit megfogta a csapatot, mert bár mezőnyben megvolt a fölény, komoly helyzetben ez nem manifesztálódott.

A 26. perctől aztán jöttek Kaká percei: előbb egy csodálatos csúsztatott fejessel vetette magát észre, ami csak centikkel ment kapu mellé, majd olyan ronaldósan középről eltörte a labdát és óriási helyzetben hibázott. A 32. percben azonban már nem hibázott a padre, Carvalhotól kapott egy forintos labdát, egy kicsi igazítás után pedig Roberto hóna alatt a hosszúba lőtt. A zaragózaiak hárompontos álmai egyre inkább halványultak. A 36. percben egy Lanzaro szabálytalanságot követően (amihez képest Ramos rangadón kapott második sárgája parfümszagú lányálom) szabadrúgáshoz juttatta a madridi királyiakat, amit Ronaldo durrantott mellé. Az első félidőben nem változott az eredmény, így csupán egy vékony döntetlennel mehetett pihenőre a hazai csapat.
Mou nem változtatott a kezdőcsapaton a szünetben, mi pedig dörzsölhettük a tenyerünket, hiszen a Madrid legendásan erős a második félidő elején. A 49. percben meg is lett az eredménye a hajtásnak: a jól játszó Granero osztotta le a labdát Özilnek, aki gyengébbik lábával remek ütemben passzolt középre és máris Ronaldo ünnepelhette a 24. gólját idén. 5 perccel később csodálatos gólt szerzett a csapat: Granero – Kaká – Özil volt a labda útja, a német pedig kegyetlenül bebombázta a labdát a rövidbe, Robertonak esélye sem volt. Ezután a Madrid érezhetően visszavett, bár Ronaldo egy sárgáért még kivágott egy 30 méteres sprintet majd egy elpepézett becsúszást. A lelkesedése mindenképp megsüvegelendő volt. A 70. percben Callejón lőtt egy szépet a jobb oldalról, majd a Zaragoza küldött egy utolsó életjelet: egy előrevágott labdával Postiga lefutotta portugál haverját, a nem túl jól helyezkedő Carvalhót, de Casillas biztosan védett.

Menetközben Marcelo megsérült, de mivel Mourinho már mindhárom cseréjét kihasználta (Xabi Alonso – Lass, Kaká – Callejón, Benzema – Higuaín), a brazil felbicegett a középpályára és Callejón lett a balhátvéd. Az utolsó érdemleges megmozdulás egy Ronaldo-esés volt a tizenhatoson belül, de véleményes szituáció volt és valószínűleg Iturralde González jól tette, hogy nem fújt büntetőt. Bezsebeltük a három pontot, jelen pillanatban 8 pont az előnyünk, egy dolgunk van ma még, mégpedig buzdítani a Villarrealt, hogy megfricskázzák a Barcát.
Nyugodalmas jó iccakát mindenkinek!
Hala Madrid!
Kategóriák
ÖsszefoglalóCímkék
La Liga , real madrid , Zaragoza
Eddig 112 komment érkezett
(
)
-
1. Guti1414
2012. 01. 28. 22:56 -
2. Guti1414
2012. 01. 28. 22:58Sárga tengeralattjáró viszont meglepetéstokozhat ma. Első félidőben inkább ők voltak veszélyesek. Persze már jön is a vannak nem alapemberek a csapatban féle Tiborc panasza
-
3. UnClubUnaPasion
2012. 01. 28. 22:59"üdítő felüdülés"? enyhe képzavar... :D
Amúgy jó poszt, Özil és Kaká teljesítményének külön örülök, ráadásul Zselé is egyre jobb formában van, a gól/meccs átlagot biztosan hozza, sőt afelett is teljesít.
Hala Madrid! :) -
4. donJuanito
2012. 01. 28. 23:00Guti1414: nekem úgy tűnik, a madridistán az online közvetítés szövegéből ollózzák össze az összefoglalót, vagyis ami ott hibás, az az összefoglalóba is rosszul kerül bele. Nem hiszem, h szándékos lenne :)
-
5. UnClubUnaPasion
2012. 01. 28. 23:00Ja és remélem, hogy a Sárga Tengeralattjáró pontot rabol a katalánoktól.
-
6. Guti1414
2012. 01. 28. 23:0311es. bassza meg nem adják meg!!!!!!!
Alves meg elöbb nem kapott sárgát Senna ellen. Amúgy Sárgákat is besárgázták minden szarra, barca meg megint belerúghat akárkibe lap nélkül. Csak én látom úgy, hogy sosem kapnak lapot amíg meccsben van az ellenfél még, míg azokat besárgázzák? -
7. Guti1414
2012. 01. 28. 23:24Vicc , hogy ha Messi elveszti a labdát, akkor faltot fúj a bíró.
-
8. donJuanito
2012. 01. 28. 23:35Hát benne van a szabálykönyvben, h tőle nem lehet szabályosan elvenni a labdát. Ergo, ha elveszíti, akkor ott valaki szabálytalan kellett, hogy legyen...
-
9. amunkas
2012. 01. 28. 23:40kb 10 perc még, hátha kihúzzák.
digeo lopez mit védett fabregas lövésénél!!? -
10. amunkas
2012. 01. 28. 23:41ez a tarcsiból felhozott tello gyerek nem volt rossz csere...
-
11. amunkas
2012. 01. 28. 23:41DIEGO LOPEZ!
-
12. WT14
2012. 01. 28. 23:45na húzzátok ki még azt a 3 percet gyerekek!
-
13. blancoszilva
2012. 01. 28. 23:48zsíííír
-
14. WT14
2012. 01. 28. 23:48MEGVAN!!! 7 pont közte!!! (Y)
-
15. amunkas
2012. 01. 28. 23:48faszaság! 7 pont az előny!
-
16. gopackgo
2012. 01. 28. 23:49JEEEEEEEEEEEEEEEE
-
17. gopackgo
2012. 01. 28. 23:49ez a nyilasi egy féreg
-
18. realpats
2012. 01. 28. 23:50Ezen a héten 2 kupa sorsa is eldőlt?
-
19. Neil Blender
2012. 01. 28. 23:50ha innen elbukjuk a bajnokságot... az epic lesz.
7 pont...
-
20. donJuanito
2012. 01. 28. 23:50Diego Lopez gondolt a madridiakra :)
-
21. Guti1414
2012. 01. 28. 23:50Mi van ezzel a Barcával?!?!?!?
Pedig egy jó bajnoksághoz legalább 2 jó csapat kéne.....
Kezd egycsapatos lenni a LaLiga:) -
22. WT14
2012. 01. 28. 23:51@Guti1414: jujj ezért mit fogsz kapni a trolloktól... :)
-
23. Guti1414
2012. 01. 28. 23:53Úgy X, hogy a Villareal csak 40%-on pörgött:)
-
24. botskiller16
2012. 01. 28. 23:53Gratulálok a Real Madrid-nak a bajnokság megnyeréséhez, megérdemeltétek. Ez a latymatag, idegenbeli társaság (Barcelona) nem érdemel meg az idén semmit. Még1x gratula. Egy Barca drukker!
-
25. Guti1414
2012. 01. 28. 23:54@botskiller16: Köszike:)
-
26. blancoszilva
2012. 01. 28. 23:54@Guti1414: :D:D:D
-
27. gopackgo
2012. 01. 28. 23:55@botskiller16: nincs még vége
-
28. szmik
2012. 01. 28. 23:56Na megvan a bajnokság, már csak a BL kell, és jövőre jöhet Wenger és a fiatal afrikai tehetségek :)
-
29. WT14
2012. 01. 28. 23:56azért még ne örüljünk, kurvasok van vissza. a mai játékunk meg a tökutolsó ellen lehet hogy elég volt, de pl. jövő héten a Coliseumban kevés lesz. várjunk még azzal az ünnepléssel, lesznek még húzós meccseink bőven. mindenesetre a 7 pont elég sok, innentől ha buknak még 1et, úszott.
-
30. UnClubUnaPasion
2012. 01. 28. 23:57@Guti1414: Most aztán jöhetnek a troll milanosok, bayernesek, manchesteresek, stb. hogy milyen hülye az, aki az egycsapatos spanyol bajnokságból választ csapatot. :D
-
31. SiempreReal
2012. 01. 28. 23:58@WT14: +1
-
32. gopackgo
2012. 01. 28. 23:58www.marca.com/2012/01/28/futbol/equipos/barcelona/1327788957.html
EZT VALAKI FORDÍTSA LE !!!
BÜNTETŐT KELLET VOLNA ADNI -
33. realpats
2012. 01. 28. 23:59Azért most az is látszott, h ha ég a ház Pep sem akkora úriember, mint amilyennek mutatta magát és a katalánok se a higgadtság mintaszobrai!
-
34. gopackgo
2012. 01. 28. 23:59@szmik: jövőre jöhet KARANKA házon belül kel megoldani!!
-
35. MLM_poharam
2012. 01. 28. 23:59CAMPEONES CAMPEONES :-D najó azért még nem dőlt el, de ennek a 7 pontnak egyszerűen elégnek kell lennie.
-
36. botskiller16
2012. 01. 29. 0:00@gopackgo: számomra vége, idegenben tuti hogy még botlani fog a Barcelona, fél gőzzel megnyeritek a bajnokságot!
-
37. Guti1414
2012. 01. 29. 0:01Nyilasinál ez nem tizi.
Mindjárt sír, hogy xeltek.
Török meg requiemet írt, ahelyett hogy közvetített volna. Na a szokásos Tiborc panasza barcás hozzászólóktól a sport2-n: nem a legerősebb csapat meg mi lenne ha a madridban lennének sérültek.
bassza meg: Kedhire Di Maria, nem is említve Sahint, aki helyett Alonso játszik a szoborparkból.
Marcelo 20 percet lelépegetett.
Barcánál meg mi van? A cserék: Egy 45 milliós Sanchez, egy korosztályának legjobb belsőközéppályása meg egy eddig niemand kissrác aki viszont a csapat legjobbja volt.
Iniesta hiányzott? a bajnokság elején sem volt azt rúgdostak 5-6 gólokat.
Villarealban meg a legjobb 3 játékos nem ér annyit mint akármelyik csere ma a Barcában mégsem panaszkodnak, hogy nem ér a nevem káposzta a fejem.
Amúgy Messi ma jó volt. Nélküle olyan lenne ez a csapat mint az Évgyűrük klub kiöregedett cirkuszi törpéknek. -
38. WT14
2012. 01. 29. 0:01innentől van az, hogy a Barca már nem nyerheti meg a bajnokságot, csak mi veszthetjük el. ha a clasicót be is húzzák (ami a szerdai játékunkat látva abszolút nem biztos), még mindig 4 pont lesz. nem kéne negatív oldalról átélni azt, amit átéltünk pozitív oldalról a Capello-érában...
-
39. Angyalfiu
2012. 01. 29. 0:02Messze még a vége, de 7 pont előny az több, mint bíztató! :) Főleg a szerdai produkció után! Ezért érdemes volt fönnmaradni! Hala Madrid!
-
40. Guti1414
2012. 01. 29. 0:05Puyol meg Pique jó volt. Zámbó Árpijukat amúgy tisztelem nagyon.
-
41. szmik
2012. 01. 29. 0:11@gopackgo: azt írja hogy a bírónak itt büntetőt kellett volna adnia, mert buszkecc nem ért a labdához viszont felrúgta Borját. Meg hogy a bíró valószínűleg nem látta ezt.
-
42. donJuanito
2012. 01. 29. 0:15Bízom Mourinhóban, h nem hagyja elkényelmesedni a társaságot a 7 pont előny ellenére sem.
Szép a 7 pont, de ha beüt egy gyengébb széria, akkor sokkal hamarabb el lehet veszíteni, mint amilyen sokáig tartott megszerezni.A Barcelonások meg ne sírjanak, h "rövid a kispad", mert nyáron is lehetett tudni, h hosszú lesz a szezon.
Egyébként érdekes, h Mourinho mostanában nem erőlteti a Castilla játékosait. Lehet, úgy van vele, h a felnőtt keretben is van annyi tartalék, akinek kell a lehetőség...
-
43. realpats
2012. 01. 29. 0:23A Realnak is volt már gyengébb szériája, sőt mostanában kezd kilábalni az egyikből. A különbség csak annyi, h szar játékkal is tudtak nyerni!
-
44. Guti1414
2012. 01. 29. 0:25Muri sosem erőlteti a castillásokat. bemutatkozott nála vagy egy tucat, de nem emlékszem olyanra aki 2-3x játszott volna (tán Nacho) vagy rendszeresen padozna. Az az Alex (Nacho tesója) amúgy jöhetne Alonso posztjára néha, mert nagyon intelligens és gyorsabb mint a baszk. Nekem az a Bilbaos kis srác kéne a madridba.valami M betűs , úgy szopatott minket is meg a barcát is, hogy csak lestem (Lasst úgy bőrözte be, hogy azóta is szoknyába jár).
Vagy Matát miért nem tudtuk mi visszahozni? Muri nem hoz nagyon spanyolt ide. Én remélem lesz valami "művészibb" edzőnk utána, mert alapokat lerakta, de most is csak a média nyomása miatt (otthoni Barca kupa meccs után)engedi kicsit kreatívabban játszani a csapatot. -
45. mfc777
2012. 01. 29. 0:29@WT14: Ha nem Mourinho lenne az edző, akkor talán el tudnám képzelni hogy 7-ről bukjunk.
Ez a Barca egy kalap fos idegenben és pl. jönnek nemsokára Madridba is. Ott se lesz 3 pont nekik. :) -
46. Guti1414
2012. 01. 29. 0:38Mi megyünk barcelonába (a hülye riporter elbaszta a téfaúban).
Muri az Internél a második évben majdnem elbukra 11 pontról és az utolsó meccsen egy talált Ibra góllal húzták be csak a bajnokságot. -
47. IronRock
2012. 01. 29. 0:41@Neil Blender: Nana! Elfelejtetted a 2003/2004-es szezont?? Ott március végén volt 7 pont előnyünk, és onnantól egyetlen meccset nem tudtunk nyerni. Örülhettünk, hogy bevánszorogtunk a még BL-selejtezőt érő 4. helyre...Tehát ha innen elbuknánk, az nem lenne epic...Persze ez nem az a Real mint az akkori, de a Barca se ugyanaz, mint az akkori (pláne hogy akkor utoljára megtörve a Real-Barca hegemóniát, a Valencia lett a bajnok), szóval ilyen kijelentésekkel én még óvatosabban bánnék.
-
48. JesusNavas
2012. 01. 29. 0:49@Guti1414: az a bilbaói srác
Iker Muniain, korosztályos EB bajnok U19 és U21-eb. én is szívesen látnám őt, de mint tudjuk Mou csak kész játékosokkal dolgozik. Viszont Javi Martinezt a védelemben eltudnám képzelni, most kényszerűségből játszik ott és kitűnően. az ő eredeti posztja egyébként labdaszerzőkp. oda is szuper lehetne bármelyik játékosunk helyett.A bajnokságból még sok van hátra, nem dőlt el semmi. Szurkoljunk tovább a jó eredményekért és a szép játékért.
+ barsza botlásokért.
-
49. Guti1414
2012. 01. 29. 0:50@IronRock: Meg volt még 3-4 egyenrangú csapat a laLigában.
Nem normális, hogy ennyi gólt rúg meg ennyi pontot szerez a Real meg a Barca.
De mint mondtam Muri adott már le nagyobb előnyt is az Internél(utolsó fordulókban nem is ök vezették a tabellát valami tizenakárhány pontos téli előnyről) -
50. JesusNavas
2012. 01. 29. 0:56Xabi Alonso megorrolt a szakmai stábra, mert lecserélték őt? Ez igaz? Azt írják, hogy a meccset is ott hagyta.
-
51. Guti1414
2012. 01. 29. 1:01@JesusNavas: ő lesz az.
Amúgy védekezőkp nek nekem az a banega tetszett nagyon Valencia-barcán. Úgy vette el Messitől a labdát 10ből 8szor, mint ahogy a kistesódtól veszed el a medzsóját. Plusz támadásban is kreatív volt. Nem tudom, hogy ez állandó form-e nála, vagy éppen kicsúszott neki ott, de ő volt a kulcsa, hogy 60 percig alázta a Valencia a barcát (ha Soldadó nem hagyja ki 5 centiről üres kapura meg még 2-3 ziccert,akkor ma 8pont nem 7) -
52. Guti1414
2012. 01. 29. 1:03@JesusNavas: Maridist.hu szerint megsérült. Nem kívánok senkinek sérülést de valahol nem bánnám ha pár meccsre kiszállna, mert annyira bizalmi játékos, hogy Muri nem hagyja ki, viszont szerinte ahoz, hogy továbblépjünk ő útban van most. Az az a poszt ahol elhasalunk a barca ellen.
-
53. Guti1414
2012. 01. 29. 1:05ja és Jesus navast is idehozhatnánk. Annyi jó kis gyors , pörgős spanyol van akit sosem mi igazolunk le 8Silvát is hogy hogy nem tudtuk idehozni, az amit a cityben csinál az Özillel kiegészülve alázná a Barcát. Vagy nem spanyol de Kun totál jó válasz Messire)
-
54. Guti1414
2012. 01. 29. 1:15ja és Messi meg Alves bírózik a Marcán.....
-
55. JesusNavas
2012. 01. 29. 2:04@Guti1414: Sztem is a Banega , Javi Martinez páros nagyot ütne a vkpsoron.
-
56. lesliepapa
2012. 01. 29. 8:57@JesusNavas: Ebből annyi a fix, hogy lecserélése után egyből bement az öltözőbe, de előtte összepacsizott Mouval.
Talán rötyire rohant! :) -
57. Merlin91
2012. 01. 29. 9:38Azokkal értek egyet, akik szerint nincs még lefutva a bajnokság. Talán annyi, hogy innen nem a Barcán múlik, a Realnak kell észnél lennie és nem elszórakoznia. De nagyon sok van még hátra.
Egyébként a katalánok amúgy se a bajnokságra fognak ráfeszülni, ha mondjuk március végén is meglesz ez a különbség, a BL-duplázásra fognak hajtani, mert az egy "történelmi tett" és hozzájuk csak az méltó, ugye.
De azért senki ne gondolja, hogy ha a Madrid belelép vmi rossz szériába, nem fognak lecsapni a lehetőségre. -
58. Merlin91
2012. 01. 29. 9:41Amúgy a posztthoz: most oké, hogy Khediráról vagy Ronaldóról lehet vitatkozni és vice-versa érvelni mellette/ellene, és lehet Özil vagy Kaká szarabb meccsei után is érvelni ellenük - de hogy Granero hogy tud kedvenc lenni a szerzőnél, azt fel nem foghatom.
Komolyan kapartam az arcom a legtöbb labdába érésénél, oké, hogy voltak jó passzai (Polonkainak is vannak a Videotonban), meg futott stb., da ha van valaki, akiről üvölt, hogy nem Real-szintű futballista, az ő. Mindegy, tegnap belefért. És persze lehet, hogy máskor volt már jó is.
Mindezt csak azért, mert a szerző, mindegy dacból, nem győzi hangsúlyozni, milyen jó volt, ne már.)))
-
59. Endoscope
2012. 01. 29. 10:32Csak tudnám, mi az anyámért nem fogadok az interneten, ha leírom előre:
realmadridcf.blog.nepsport.hu/archives/2012/01/28/Az_ldozat_szerepben_Zaragoza/#685062És mi az, hogy Mrs. Endoscope álmainak új tárgya? Oké, hogy szokta mondani, hogy "Kérek Hamit", de egészen más kontextusban. Tudsz valamit, amit én nem? :)
Granero engem sem hozott lázba, voltak ennél jobb meccsei is szerintem (pl. a Barca elleni kupameccs bő 30 perce). De ahogy mondani szokták: a technikai hátrányát lelkesedéssel és igyekezettel pótolta. Ilyen meccsekre mondjuk tökéletes.
Ugyan az látszik, hogy ezt a bajnokságot már csak mi bukhatjuk el, de azért én sem ünnepelnék még bajnoki címet. Mourinho is a BL-re megy (neki ugye személyes okokból az a prioritása) és tuti, hogy 1-2 nem várt eredmény be fog csúszni a BL eredményesség érdekében. 1-2 meccs belefér, több azonban nem.
-
60. Equinox
2012. 01. 29. 10:34A Zaragoza ellen ennyi is elég volt, én vmi 5-6 gólos gálázásra számítottam, kicsit megijedtem 0-1-nél. Ami szinte még fontosabb az a Villarreal pontszerzése. Pezsgőt illene bontani! :)
-
61. Notes
2012. 01. 29. 10:42Egyelőre jól állunk, de minden áprilisban dől majd el.
Akkor lesz egy Valencia, Athletico Madrid, Barcelona, Sevilla soroztatunk, és közben 3(!) BL játéknap.
Ha abból ki tudunk jönni jelentősebb pontvesztés nélkül akkor már csak három forduló lesz hátra azt már kihúzzuk. De az a hónap így is elképesztően kemény lesz. -
62. MrPaul
2012. 01. 29. 11:00@Guti1414: Mou a második évében már Ibra Barcás volt és a második évben egy Zanetti passz után lőtte Milito a gólt a Siena ellen :D
-
63. MrPaul
2012. 01. 29. 11:05Egyébként még énse mondanám,hogy megvan a bajnokság, csak nagyon előnyös pozícióban vagyunk.Meg igazából ez a Barca fog még pontokat veszteni főleg idegenben, szóval azért innen már illene behúzni.
-
64. Guti1414
2012. 01. 29. 11:07@MrPaul: ah. lehet.
a lényeg, hogy herdált ő ennél nagyobb előnyt is, de egy jóval kiegyensúlyozottabb bajnokságban. Tavaly volt is egy nyilatkozata, hogy Olaszországban nem volt dráma egy egy x után mert az is 1 pont, de itt azzal el lehet veszteni a bajnokságot. -
65. nomeansno
2012. 01. 29. 11:10Nincs itt még eldőlve semmi...úgyhogy nemhogy pezsgőt, de még egy kisüveges ásványvizet sem bontanék erre a 7 pontra.Majd ha már csak 3 forduló lesz hátra ilyen előnnyel, akkor, talán....
-
66. slashing
2012. 01. 29. 11:18A cikkben 8 pont előny van, ami csak 7...
Ritka egy unalmas meccs volt, bár igaz hogy 3 meccs egymás után volt, szóval valahol érthető...
Amúgy nem baj az hogy mostanában mindig fordítunk így legalább a csapat elhiszi majd a bajnokság hajrájában egy gyengébb meccsen hogy simán nyerhet még mikor hátrányba kerül.
Még 3-4 pont és azt mondom hogy tuti miénk a bajnokság ez a 7 pont még csalóka. Egy valamit nem szabad, kikapni, döntetlen jöhet egy-kettő csak ne kapjunk ki. Nehogy nekem a Barca visszavágó legyen a döntő meccs a szezon végefelé... -
67. krysal
2012. 01. 29. 11:21@slashing: a posztban azért van nyolc pont, mert akkor még nem játszott (illetve játszott, de nem volt még eredménye) a Barca:)
-
68. Guti1414
2012. 01. 29. 11:29Na érdemes a MArca-t nézni.
Xavi nem emlékszik már rá, hogy aki a bírót okolja az "sore looser"?
halál impotensen játszottak, a Vilareal nem kapott meg egy egyértelmű tizenegyest erre:
Alves , Xavi meg Messi is a bírót szídja, sőt szerintük egész évben ellenük tévednek.Ez a Xavi hatalmas játékos, de embernek egy bohóc.
-
69. opal
2012. 01. 29. 11:35És most visszagondolva egy árva döntetlen mennyire nagykirály lett volna a bajnoki klasszikón! 10 pont, hmm, de rossz, hogy most nem ezt ízlelgethetjük...Az április hónap fog nagyjából mindent eldönteni szerintem is. Még pontelőnyt kell szereznünk addig pl februárban, és kérem az istent, ne a barcelonával negyed-vagy elődöntőzzünk a BL-ben.
-
70. opal
2012. 01. 29. 11:38@Guti1414: ilyen az mikor a bab nem hús barcelonában!
A madrid évek óta a kiscapatok elleni betlik miatt nem tud bajnokságot nyerni. Fordul a sors, vagy szerencse, vagy akárminek nevezzük is. A bírózó barcások nem viselik ezt, ennyi :)
Xavi mindig is ilyen sírógép volt.Plusz játékosként sem vagyok elájulva tőle. -
71. Guti1414
2012. 01. 29. 11:39@opal: Azon a meccsen esélyünk sem volt az x-re, azzal a Muri féle feladom a támadást focival. örülhetünk, hogy kihúztuk 1-3 ra (tudom Roninak volt egy nagy helyzete fejesből, meg nem passzolt 1-0 nál, de nekik futószalagon jöttek a ziccerek)
-
72. Guti1414
2012. 01. 29. 11:46@opal: Hát szerintem az elmúlt 2 bajnokságot a Barca ellen vesztettük el. egyszer buktunk 6 pontot ellenük(ami ha mi nyerjük a meccseket akkor 12 pont különbség, de ha x lett volna mind a 2 meccs akkor is 6 és bajnokok vagyunk 3 ponttal)
2010-11 ben meg ha otthon nyerünk idegenben meg csak x , akkor bajnokok vagyunk (vagy mind a kettő x de idegenben több gólt lövünk: azt hiszem la ligában egymás elleni meccseket nézik és csak aztán a gólarányt)
de még 2008-2009 ben is ha nem kapunk ki mind a két meccsen hanem nyerünk, akkor 3 ponttal bajnokok vagyunk. -
73. slashing
2012. 01. 29. 11:57@krysal: jah azt nem figyeltem, ezek szerint nagyon hamar elkészült a cikk :)
-
74. opal
2012. 01. 29. 12:02@Guti1414: ezek a számításiad jók, de a barca ellen nem vehetjük úgymond, hogy kötelező győzelmeket szalasztottunk el, azok a meccsek absz 3 eséyesek mindig mindenhol. Szóval kis szerencse itt vagy ott, kis bíró itt vagy ott, és máris duplán számítanak a pontok. De tavaly csak pár meccs, amik kötelező győzelem kategóriák, mint pl Almeria, Zaragoza -6 pontok, és ilyenek minden évben akadtak, a barca meg hozta kb minden kötelezőjét, amit idén nem tudnak, és mégis 7 pont az előnyünk, pedig megvertek a Bernabeuban.A kötelezőkön nagyobb a hangsúly, nekem ez a véleményem.
-
75. MrPaul
2012. 01. 29. 12:16Egy kicsit egyébként hiányolom Özil meg Kaká dícsérését a cikkből, pedig mind2-en nagyot játszottak, gól gólpassz mind2.
-
76. V.I.C.
2012. 01. 29. 13:57Amúgy egy jó hír a BL-lel kapcsolatban: Honda átigazol a Laziohoz, így tőle sem kell már tartanunk... :)
-
77. A_Komédiás
2012. 01. 29. 15:59(A The village people YMCA ritmusára)
NA GYERE ÉNEKELD AZT HOGY HÉÉÉÉÉT PONT ELŐNY!!! NA GYERE ÉNEKELD AZT HOGY HÉÉÉT PONTELŐHŐŐŐŐNY!!!! XD -
78. Neil Blender
2012. 01. 29. 16:00@Merlin91: Én nem mondom, hogy Granero nagy kedvenc nálam és dac sincs bennem vele kapcsolatosan.
Granero a Barca ellen sem volt rossz, tegnap pedig 2 gólpasszt megelőző átadás volt az öve. Khedira csinált ilyet idén?
Kötve hiszem. A Xabi melletti poszt az egyetlen igazán "lyukas" pozíció ebben a Realban és ha nem vérszagú a meccs akkor szerintem tökmindegy hogy Sahin, Granero vagy Khedira játszik (ha meleg a pite akkor nincs mese és egyértelmű Lass). El Pirata saját nevelés, spanyol, nem mellesleg számomra emberileg is kurva szimpatikus így ebből a hármasból neki örülök a legjobban ha játszik.
Ha pedig jól teszi (meccs eldöntő zsugakirály sosem lesz, de nem is azért van), miért ne ismerném el? Kevesebb prekoncepcióval és több objektivitással próbálkozz szerintem.
@Endoscope: Granero az én Khedirám. :)
-
79. IronRock
2012. 01. 29. 16:04@opal: Igen, ezért nem szabad úgy tekinteni egy 38 fordulós bajnoki szezont, mint egy kupaküzdelmet, legyen az egy liga kupa, a BL vagy az EL. Egy bajnokság megnyerésére annak van a legtöbb esélye, aki a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtja a szezon során. Lehet hogy mi kétszer is kikapunk a Barca-tól a bajnokságban, mégis megnyerjük, mert a többi csapatot megverjük, míg ők fontos pontokat buknak a gyengébbek ellen.
Egy egyenes kieséses kupaküzdelemben sokkal nagyobb egy ki-ki meccs esélyessége, sokkal drámaibb, és tényleg azon múlhat, aznap melyik csapat milyen formát fog ki úgy fizikálisan, mint mentálisan. Így nézve a BL sokkal keményebb, és a trófea presztízse is emiatt nagyobb, mint egy topliga bajnoki címéé. Tudom hogy vezetjük a bajnokságot, de még sok van hátra. Mindenesetre ha most kellene döntenem, BL-győzelem vagy bajnoki cím, nem kérdés hogy az előbbit választanám, még akkor is, ha a másikban megint a Barca előzne meg minket. -
80. Barnusunio
2012. 01. 29. 16:07ha így folytattyuk év végén a barca sírni fog
-
81. IronRock
2012. 01. 29. 16:09@Neil Blender: "A Xabi melletti poszt az egyetlen igazán "lyukas" pozíció ebben a Realban és ha nem vérszagú a meccs akkor szerintem tökmindegy hogy Sahin, Granero vagy Khedira játszik (ha meleg a pite akkor nincs mese és egyértelmű Lass)"
Óhh, ezt mennyire jó olvasni! Ezért jövök neked egy sörrel! :-)) Még akkor is, ha Lass az utóbbi időben több gondot okoz a pályán, mint amennyit megold... -
82. Guti1414
2012. 01. 29. 16:18@Neil Blender: nekem amúgy a tuniszi játéka is tetszik. valamiért nagyon savazzák, de hihetetlen hasznos. Érdekes módon nekem barca ellen mindig az az érzésem, hogy Khedirának azért nehéz a dolga mert Alonso nem tud elég közel lenni az emberéhez és mikor róla lelép az embere, akkor a többi középpályás megszívta, mert kicicázzák őket és így akár Lass akár khedira folyton úton van Xabi miatt. Értem én, hogy a mozgása nem egy Redondo, de nagyon stabil vele a kp. Granero meg kifejezetten jól tolta az utolsó három meccsen. Di Maria visszatérésével kiváncsi vagyok mi lesz özillel meg Kakával, mert bár bírom Mariskát (kell az a sebesség a szélre) de vele nem "folyik" úgy a labda a középpályán hanem inkább ez az egy lendülettel végig megy vagy ő vagy Roni azt kaput. Aztán meg csodálkozunk, hogy Özil formán kívül van, mikor minden meccsen vagy 4x kérte üresben a labdát csak vagy CR vagy mariska megpróbálja 1 az 1ben Özil meg a többi belső kp meg szétszakad, hogy fel kell érnie a támadásokhoz, de ha elveszítjük a zsugát mehet vissza brusztolni és amekkora előnyt szerzett védekezésben az emberével szemben akkora hátránya van ha elveszítjük a labdát. Ez a Sahin érdekel milyen lesz(mikor játszott akkor még nagyon statikus meg lassú volt, remélhetőleg csak a sérülése miatt), és nagyon remélem azt az Alex gyereket el kezdik játszatni (bár Murit ismerve szegény gyerek sansztalan, inkább erőlteti majd ezt az Altintoppot mert ő "már kész játékos" még ha egyértelmű, hogy max tűzoltásra jó és nem váltja meg a világot a barcával folytatott dominanciában). ugyanez aa kategória Albiol, akinél ha van egy ügyesebb németjuhász, akkor próbáljuk meg inkább őt, mert az legalább világszám.
-
83. Guti1414
2012. 01. 29. 16:21@IronRock: szerintem Xabi posztja a lyukas a Barca ellen.
-
84. el_padrino
2012. 01. 29. 16:24Azért ahogy haladunk előre a bajnokságban Xabi játéka szembetűnően szürkül.Valamiért úgy érzem néha csak kolonc a pályán.
-
85. Neil Blender
2012. 01. 29. 16:35Azért nem csodálkoznék ha Xabi fejben nagyon elfáradt volna. Szinte minden meccset végigtolt a kupában, BLben, bajnokságban... Nem kell szerintem egyelőre komolyan basztatni, nincs csúcsformában, de azért még fontos tagja a Madridnak.
@Guti1414: Özil nálam biztos kezdő, ellenben Kakszit zokszó nélkül cserélem azonnal MAriskára amint teljesen felgyógyul. Amíg az argentín végig tud tolni egy meccset veszélyesen, gyorsan és hatékonyan, addig Kakszi max 60 percig tud jól játszani és szerintem akkor is gyengébben mint egy csúcsformában levő Angelito.
-
86. krysal
2012. 01. 29. 16:35@el_padrino: nem csodálom, ha fáradt, a második legtöbbet szerepelt (Cé után) a mezőnyjátékosok közül. Ez magyarul majdnem minden meccs minden játékpercét jelenti.
-
87. MLM_poharam
2012. 01. 29. 16:40@Guti1414: szerintem is Xabi, de José mindig fogja őt játszatni a barca ellen, mert számára (bár ő lenyilatkozta h nincs érinthetetlen ember) kihagyhatatlan és épp ezért nem értem Sahin mellőzését.
-
88. Guti1414
2012. 01. 29. 16:47@Neil Blender: Alonsot nem basztatni akarom, mert szeretem a játékát, meg amúgy a hozzáállása mindig jó a barca ellen is, csak pont ellenük ő nem jó. Ami az előnye azt nem nagyon tudjuk kamatoztatni, viszont fizikálisan nem tud mit kezdeni a Barca dinamikájával. Ez adottság, mint amikor ha egy bazi nagy centere van az ellenfélnek, akkor inkább egy bazi nagy ember fogja szögletnél, vagy hogy szegény altintop csinálhat amit akar ha egy Alexissel vagy Messivel kell versenyt futnia. Szerintem Alonso jobb játékos mint pl Coantreo, de Barca ellen inkább játszatnám a aportugált középen , bár valami új játékos lenne oda a megoldás. A többi meccsen akár játszhat Alonso, de ilyen alacsony, gyors középpályásokkal rendelkező csapatok ellen szegény csúszik mászik de jó esetben faltol.
Di Maria: igen ezért mondtam, hogy kiváncsi vagyok mii lesz ha visszatér, mert a mutatói jobbak mint kakának, de a játékunk szerintem sablonosabb és Özil valahogy nagyon ki van szorítva a játékból ha Mariska meg Cr monopolizálja az összes támadást. Elveszik a levegőt a némettől, meg nagyon sokat kell elvédekeznie az erejéből, pedig az én SZUBJEKTÍV véleményem szerint Özilre kell építeni a csapatot nem CR-re vagy Mariskára (persze mindenki elfogult a kedvencével)
-
89. korxi
2012. 01. 29. 16:48Sziasztok
Barcelona szurkerként gratulálok, kb. 99% esélye van a Real Madridnak a bajnoki címre, ami gyakorlatilag azt jelenti hogy bajnok.
A Barca megnyerheti a tavaszi klászikót, amire szerintem sokkal nagyobb esély van mint akár egy döntetlenre, és két elbukott el clásico tagadhatatlanul csúnya belerondítás Madrid bajnoki összképébe, de az összkép akkor is az hogy a Real a bajnok. -
90. Guti1414
2012. 01. 29. 16:56@korxi: Köszi a gratulációt. Szerintem is elbuktátok az ideit (persze ne igyál előre a medve bőrére, de azért én úgy érzem, hogy ez meg van, főleg látva a Barca utóbbi elképzelés nélküli, monoton, daráló, gépies játékát plusz Iniesta kiesése). Szerintem az a tavaszi klasszikó csak azon múlik, hogy Muri engedi a srácoknak, hogy felaprítsanak titeket, vagy megint a saját szobrát építgeti majd, mint " az ember aki mindig váratlant húz ezért egy zseni" és ott csicskulunk majd a tizenhatosunknál négy védővel meg egy cserekapussal a középpályán.
Amúgy a ti csapatotok is nagyon ügyes kis banda, a Spanyol kupa még simán meglehet. -
91. Guti1414
2012. 01. 29. 17:05Amúgy leginkább attól érzem tutinak azt, hogy elég a 7 pont, ahogy a barcás nyilatkozatokat olvasom a meccs után.
Mindegyik bírózik (persze elötte elmondják, hogy nem akarnak bírózni, DE...)
Meg ez a nem adjuk fel, nagy a Real előnye de a labda gömbölyű és egy ilyen csapat játékosai sohasem adhatják fel
Szóval ugyanaz a lőzung-gyüjtemény demage controll amiket mi voltunk szok mondani az elmúlt három évben mikor tudtuk, hogy ez a hajó (szó szerint) elszállt már. -
92. IronRock
2012. 01. 29. 17:08@Guti1414: Xabi szerintem se a megfelelő ember a Barca ellen. Egyszerűen túl statikus, lassú, védekezésben meg kb. használhatatlan, ha neki kell becsúszva szerelnie, adott a sárga. Sahin esetében meg mehet a ködösítés, hogy figyelik meg nagyon rendesen dolgozik, blabla. Varane fiatalabb mint Sahin, máris többször kapott komolyabb szerepet. És most még Altintop és Granero is előrébb tart nála. Ne legyen igazam, de szerintem Sahin-t kb. leírhatjuk...José bedobta a mélyvízbe Varane-t, aki fiatalabb nála, és a kiegészítő embereket (Granero, Altintop) is előbb küldi be, mint Sahin-t. Ez semmi jót nem jelent.
-
93. aproa
2012. 01. 29. 17:10Gratulálok a Madridnak, eggyel közelebb vannak a célhoz... sajnos. Sok van még hátra, de sajnos a Barca idegenben nem eredményes annyira, mint ami a bajnoki címhez kellene. A bírók tévednek mindkét csapat terhére és javára, de ez a cím 38 forduló alatt dől el.
Ha nyerni fog a Madrid, a Barca ugyanúgy gratulálni fog, mint a kupadöntő után.
És továbbra is jó a blog (objektív, szellemes, és ha kell önostorozó), így kell szurkolni.
A sérülések sajnálatosak, ezt átéljük a Barcánál is, és a válogatottnak sem mindegy. (Ott tartunk, hogy Llorente mellett talán Cesc is fog csatárt játszani.) -
94. IronRock
2012. 01. 29. 17:12@korxi: azért még korai a grat, bár köszönjük. De buktunk már el 7 pontról bajnoki címet, ráadásul akkor már márciusban volt ez az előny, szóval én még várnék az eredményhirdetéssel. Ha 5 fordulóval a vége előtt még 7 pont lesz az előny, akkor már lehet bizakodni, addig meg még sok van hátra...
-
95. realpats
2012. 01. 29. 17:23@IronRock:
Ne aggódj márciusra már 14 pont lesz az előny!
Mr. Wakawaka-nak nem lesz elég hely a kezén a photoshop-ujjaknak! :D -
96. gwandal
2012. 01. 29. 17:23@Neil Blender: @Guti1414: előrebocsátva, h nem vagyok szakember: én inkább azt éreztem gülükével kapcsolatban, h kaká miatt esett vissza a teljesítménye, tavaly is együtt játszott mariskával és ronival, mégsem volt vele gond, mintha kaká mellett nem érezte volna jól magát, zavarta volna. ez lehet akár mentális alapú is: esetleg félt attól, h így nem fér be a csapatba. ez a gát talán most tűnt el, azért megy jobban neki. a másik: elképzelhető, h a feladatköre is változott, nekem úgy tűnik, h az utóbbi meccseken jobban bejátssza az egész pályát. amúgy nekem is nagy kedvencem, remélem megtalálja a helyét :)
-
97. realpats
2012. 01. 29. 17:32Tegnap nso-n is az ment, h a realosok bizonygatták a barcásoknak, h még nem ment el a bajnokság, majdnem össze is vesztek rajta.
Persze, h még simán fordíthat a Barca, de minden pontvesztésénél ez megy.
Messze még a vége, az el classicon úgyis a Barca nyer, és még a Real is veszíthet pontokat. Erre mi van? A Barca betlizik, egyre kevesebb meccs van a bajnokság végéig, a Real még mindig nem veszített pontokat és az el classico kimenetele se olyan egyértelmű, ráadásul jelen állás szerint nekünk az X is jó lesz Barcelonában. -
98. Guti1414
2012. 01. 29. 17:37@gwandal: persze, egyikünk sem szakaember 8és persze mind azok vagyunk:)), Én úgy érzem, hogy Di Maria és CR nem lép be annyira özil mögé, és csinál így helyet meg több variációs lehetőséget, így Özilnek sok alibi passzt kell adnia, mert a 2 említett játékos a széleken nyargal egy vonalban (egy rutinos védő így jól le tudja olvasni a kiugratásokat). Ebben tetszik az utóbbi 3 meccsünk. mindenki megy előre hátra, jobbra balra (nem ész nélkül, hanem ahogy -és most Uram segíts- a Barca), így Özil/Kaka meg tud indulni kapu fele vagy kombinatívabbak vagyunk. Benzema ebben amúgy nagy segítség. tegnapi teljesítményét sokan szidják(azt be kellett volna fejelnie és Gülü passzát is be kellett volna rúgni), de tegnap is parádésan csinálta meg a helyeket a támadóközéppályásoknak, mert ilyen betömörülő csapatok ellen ez s jó stratégia.
Özilnek kb azt kéne játszania mint Messinek(persze az a sebesség meg mély súlypont nincs meg így kevesebb szóló de több átlövés meg gólpassz), meg van benne amit Gutiban szerettem de sokkal jobb a fizikuma,de ahogy a labdát kezeli az olyan mint Zidane, ahogy passzol az Guti és még nem is lassú mint ezek voltak a mai fociban.
Tán az a baja mint amit laudrupra mondott Platini , hogy azért nem nyert aranylabdákat mert nem volt elég önző. Szóval bár pont az introveltsága miatt nem lehet nem szeretni, de ha ilyen CR szerű alfahímek vannak mellette, akkor hajlamosabb visszahúzódni. -
99. Guti1414
2012. 01. 29. 17:39@realpats: amúgy pont attól félek a klasszikóval kapcsolatban, hogy Muri is ezzel elég az X dologgal állítja össze a csapatot azt az lesz mint az ősszel(ott is jó volt neki az x azt olyan volt a kezdő, hogy kerestük a labdát)
-
100. Guti1414
2012. 01. 29. 17:46jaj és gyorsan: 100. komment:)
-
101. gwandal
2012. 01. 29. 17:55@Guti1414: lehet, h igazad van, de ez akkor sem magyarázza meg, miért működött ugyanez a felállás a tavalyi idényben. mi változott?
off: csak engem emlékeztet mariska játéka helyenként figora? (jobbról be középre 3-4 ember közé, aztán kapura tűz, csak figonak többször sikerült:)) -
102. Guti1414
2012. 01. 29. 18:06@gwandal: Hát tavaly pont az volt a bajunk, hogy egy szinten működött ez, mert baromi gyorsak vagyunk és kontrázni tud özil Cr rel és főleg Di Mariával. de Barca ellen még ha mennének is a gyors támadások(nem nagyon mentek tavaly amúgy), akkor is egyszerűen gyorsan odaadtuk nekik a labdát ők meg lassan adták vissza. Szóval tovább kell fejlődni és ahoz lehet fel kell adni pár korábbi fegyvert , vagy legalábbis néha mellőzni, mert az meg nem fog menni , hogy 36 meccsig játszunk a tavalyi stratégiával és azon a 2 barca meccsen meg elvárjuk, hogy rutinosan játszunk egy labdabirtokláson alapuló nem annyira egy lendületből végig megyünk taktikával, ha csak azon a 2 nap játsszuk azt. ebben tetszett nekem a szerdai meccs, mindenki feltűnt mindenhol, mint a VDB éra csapataiban. Di Maria amúgy is ambivalens érzéseket okoz nekem. vannak zseniális megoldásai és hihetetlen gyors, de nem úgy képzett mint Özil, vagy Xavi-Iniesta hanem vannak óriási dolgai aztán meg hoz egy olyan technikai hibát amit a téren sem látsz. nem koherens a játéka, Persze kell nekünk, mert jó nagyon, de valahogy labdatartásban nem annyira biztos és valahogy nem is érzi mindig a felelősséget azon, hogy ha elcselezi akkor ekkora szarban vagyunk. Na ez leírva elég lehúzós, pedig tényleg szeretem
-
103. Guti1414
2012. 01. 29. 18:29@IronRock: A Sahin dolgot én sem értem. Ezt az izomfájdalmas faszságot nem eszem meg.
De ha Muri lehúzta őt a wcbe, akkor meg miért nem vagyunk aktívabbak a piacon vagy nézünk körül a Castillában. Alonso jó játékos, de ha helyette szerdán egy gyorsabb játékos van, akkor 60%ban nálunk a labda, ráadásul ha a posztján szerzünk rendszeresen labdát, akkor ki tudjuk őket végezni (persze ha berúgjuk minden 4-5. helyzetünket legalább).
Murinyó rendet rakott madridban de én úgy érzem, hogy nagy víziói nincsenek, és ahogy VDB hagyta a játékosokat egy bizonyos szint felett játszani 8amúgy Buardiola is emiatt jó edző) addig Jose sosem fogja ezt engedni meg hogy ne róla szóljon minden.
Nem tom ki hogy van vele, de szerintem hatalmas sanszot szalasztott el arra, hogy a csapat megszabaduljon a barca elleni kényszertől. Elég lett volna gratulálni szerdán vagy legalább nem mondani semmit, de nem, ő beszól megint ezzel a kicsinyes"gratulálok a múlt hetihez mert akkor jók voltak" baromsággal, meg megvárja a bírót a parkolóban????
Most megint mindenki foshat hogy "jobb ha nyerünk, vagy megint rajtunk röhög az egész világ, hogy pofánk az nagy de csak szopni tudunk vele".
Kéne már valami elegánsabb edző (és olyan aki nem is ilyen kiherélt kifutófiú a vezetőségnek mint Pelle volt) -
104. gwandal
2012. 01. 29. 18:37ok, megbeszéltük :)
-
105. IronRock
2012. 01. 29. 19:21@Guti1414: Mourinho ilyen, ezt tudtuk. A tudása, a mentalitása akkora, mint a hiúsága és az egója. Visszatérve a kérdésedre hogy miért nem vagyunk aktívabbak a piacon: szerintem azért, mert egyrészt nincs lé az új igazolásokra elkülönítve, másrészt meg José nem szeret idény közben igazolni, csak ha nagyon muszáj. Egyébként szerintem is okés a keret, Xabi posztja középen valóban problémás. Minden más posztra van egy alap ember, és legalább egy helyettes, ha a szerkezetváltást is beleértjük, több is. Sahin helyzete viszont valóban problémás...Ha José kérésére igazoltuk és nem számol vele, az több mint jelzésértékű. Szóval szerintem jelen állsá szerint neki itt sanyi.
-
106. Jarlaxe1987
2012. 01. 29. 23:41Am arra senki nem gondol, hogy Mou-nál ez volt a taktika? Otthon védekezőbb felállásban játszatta a csapatot, hogy jó esetben döntetlent, rosszabb esetben kevés gólkülönbségű vereséget érjünk el?
Direkt megnyomták a srácok az elejét, hogy próbáljanak meg lőni 1, esetleg 2 gólt és utána majd szépen beállunk védekezni. Így is lett, csak sajnos a rosszabbik forgatókönyv zajlott le.
Viszont a visszavágón már lehet nyomatni a támadásokat a győzelem érdekében.
Szerintem jól taktikázott, az első meccsen is, mert ha már ott nekimegyünk a barcelónának, akkor csúnyán meg is üthettük volna a bokánkat. Ha pedig az első meccsen kapunk 3-at, 4-et, akkor már nincs visszaút. Szerintem ez jó taktika volt, csak sajnos Fortuna nem állt mellénk, de majd tavasszal többet fognak a szurkerek imádkozni és akkor minden bejön nekünk a barca ellen! ;) -
107. korxi
2012. 01. 30. 19:07Heló, nem itt volt tegnap krysal és Guti1414 elhúzódó vitája?
-
108. jampihippi
2012. 01. 30. 21:53de. elveszett szűk 30 komment.
-
109. el_padrino
2012. 01. 31. 2:02Jaja, de max 10 hozzászólásnyi vita volt benne, a többi parttalan mantrázás. :)
-
110. jampihippi
2012. 01. 31. 10:19egy dolog miatt szar hogy kiestünk a kupából, mégpedig hogy most hétközbe nincs mit nézni...nem baj, majd ha jön a BL.
-
111. idonttcare
2012. 01. 31. 14:02Xabi sérült elvileg, de mégis játszhat a következő meccsen..-.- most José mit akar még kisajtolni belőle??
-
112. VamosMadrid20
2012. 02. 02. 17:27elpipitázott??? Benzema elpipitázot??? ezt kikérem magamnak...:D










Madridista.hu összefoglalója egy vicc:
"Egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után a zaragozai támadó elhúzott a jobb oldalon és Özil mellett centerezett Lafitához, aki Pepétől nem zavartatva a kapuba továbbította a labdát, 0-1. "
Özil ott sem volt. Carvalho mellett centereztek
"Granero buktatásért járó szabadrúgást Xabi ívelte be, amibe Kaká csúsztatott bele;"
Özil adta be.
"Granerónak, a spanyol középpályás pedig nagyszerűen ugratta ki Kakát, aki a védőket megelőzve érkező portugál elé tálalt, Ő pedig két méterről nem szokott hibázni, 2-1"
Özil adta be, Kaka Cr mögött érkezett.
Valamiért "áztatják" Gülükét aki a kedvenc játékosom ebből a keretből.
vagy lehet nem is nézték a meccset. nem értem...